EP: az EU-nak gondoskodnia kell a háború elől menekülő gyerekekről

Fotó: AgerpresAz Európai Parlament (EP) biztonságos kiutat kér az ukrajnai háború elől menekülő gyerekeknek és segítséget vár az országon belül menekülők és az ostrom alatt álló településeken maradtak számára - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 509 szavazattal, három ellenszavazat és 47 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők az erőszak elől menekülő gyerekek és fiatalok védelméhez és az őket befogadó közösségekbe történő integrációhoz szükséges intézkedéseket sürgettek.

Felszólították a tagállamokat, hogy nyújtsanak védelmet a hozzájuk érkező ukrajnai gyerekeknek a gyerekkereskedelem, az illegális örökbefogadások és a bántalmazás más fajtái ellen. A tagállamoknak továbbá az uniós forrásokat a lehető legjobban kell használniuk a menekültek társadalmi és gazdasági integrációjának támogatására, és arra, hogy megvédjék őket a diszkriminációtól és a társadalmi kirekesztéstől - írták.

Az EP-képviselők véleménye szerint a befogadó országok gyermekvédelmi szolgálatainak a gyerekek érkezését követően folyamatosan ügyelniük kellene jól- és hollétükre. A befogadó országoknak emellett biztosítaniuk kell azt is, hogy a gyerekek ugyanúgy járjanak iskolába és ugyanúgy hozzájussanak az egészségügyi ellátáshoz, mint a helyiek - szögezték le. A nemzeti gyermekvédelmi rendszereknek pedig többek között pszichológiai segítséget, terhesgondozást, a nemi erőszak elleni védelmet, családtagok felkutatását és a családegyesítés támogatását kellene felajánlaniuk amellett, hogy teljes hozzáférést biztosítanak az alapellátáshoz és a szükséges gondozáshoz - áll az állasfoglalásban.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette: Magyarország segít az ukrajnai menekült gyerekeknek. Kiemelte: Magyarország és Lengyelország élen jár az ukrajnai háborús menekült gyermekek befogadásában, elhelyezésében és iskoláztatásuk megszervezésében. Elmondta: Magyarország számára kiemelt fontosságú, hogy a háború borzalmai elől menekülő gyermekek megkapják azt a támogatást, amelyre ebben a nehéz helyzetben szükségünk van, legyen az elhelyezés, iskoláztatás vagy lelki, pszichológiai támogatás.

„Az EP állásfoglalás olyan javaslatokat tartalmaz, amelyek az óriási lelki megrázkódtatást átélő menekült gyermekek jólétét kívánják elősegíteni. Tartalmaz néhány szokásos, ideológiailag elfogult elemet is, ezeket elleneztük, de összességében a gyermekek védelmét szem előtt tartva támogattuk a határozatot” – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?