Cél az úgynevezett woke ideológiai intézkedések eltörlése
A Fehér Ház megerősítette a Trump-adminisztráció döntését kedden a szövetségi ügynökségek programjainak átmeneti felfüggesztéséről a kormányzati gazdálkodás felülvizsgálata jegyében.
Karoline Leawitt, az elnöki hivatal sajtótitkára sajtótájékoztatóján a döntéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem vonatkozik a társadalombiztosítás és állami egészségbiztosítás (Medicare) alapján járó juttatásokra, valamint a közvetlenül a jogosult magánszemélyeknek járó támogatásokra sem.
Emlékeztetett, Donald Trump annak érdekében hozta létre a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot, hogy megszüntessék a kormányzati pazarlást, amire példaként említett több, az Egészségügyi Világszervezetnek járó kifizetést, és nevesített egy 50 millió dolláros tételt, amit az Egyesült Államok a Gázai övezet számára „óvszerek beszerzésére" nyújtott. A szövetségi Költségvetési Hivatal hétfőn feljegyzésben jelezte a szövetségi programok befagyasztását, amelyben célként jelölte meg a progresszív politika jegyében korábban hozott, úgynevezett woke ideológiai intézkedések eltörlését. A finanszírozás leállítására washingtoni idő szerint kedd délután 5 órát szabott határidőként. A programok befagyasztásáról hozott fehér házi intézkedés végrehajtását ugyanakkor kedden Loren AliKhan szövetségi bíró 6 napra felfüggesztette.
A Fehér Ház szóvivője az illegálisan az országban tartózkodó bevándorlók letartóztatásának körülményeire vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy minden egyes őrizetbe vett személy bűnözőnek minősül, hiszen a jogtalan határátlépéssel már megsértették az Egyesült Államok törvényeit, és ez „értelemszerűen bűnözővé tette őket". Az MTI által idézett sajtótitkár az új elnöki hivatal első hivatalos napi sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a jövőben az úgynevezett új média képviselői számára is helyet és kérdezési lehetőséget biztosítanak a Fehér Ház sajtótermében.
Kapcsolódó
„A Trump Fehér Ház minden médiaszervezettel és médiaszemélyiséggel beszélni fog, nem csak a hagyományos médiumok képviselőivel" - fogalmazott, és megjegyezte, hogy a közvéleménykutatások alapján az amerikai emberek bizalma alacsony az úgynevezett fősodratú média intézményeit illetően. Emlékeztetett arra, hogy ma már, különösen a fiatalok, az új média révén szerzik mindennapi információikat, így közösségi oldalakról, blogokból és podcastokból, illetve egyéb független médiumokból tájékozódnak.
Chuck Schumer, a Kongresszus felsőházának vezető demokrata szenátora kedden újságírók előtt a törvények megszegésével vádolta az egy hete hivatalba lépett Trump-adminisztrációt, és úgy fogalmazott, hogy eddigi működését a törvénytelenség és káosz jellemzi. A szövetségi programok leállításával kapcsolatban követelte, hogy az elnöki adminisztráció azonnal változtasson politikáján, és juttassa el az adófizetői pénzeket a jogosultakhoz.
CSAK SAJÁT