Trump a gyerekek nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról rendelkezett

Donald Trump elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról.

A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres, így hormonkezelésekre, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik, írja az MTI.

A rendelet A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól címet viseli. | Fotó: The White House

„Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól” – olvasható az elnöki rendeletben.

A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel.

A rendelet A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól címet viseli, és azt is kifejti, hogy „a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok” egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?