FRISSÍTVE – Biden jóváhagyta: az ukránok mélységi támadásokat hajthatnak végre oroszországi célpontok ellen

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével. Frissítés: Zelenszkij ukrán elnök is beszélt az amerikai jóváhagyásról: „A támadások nem szavakkal történnek. Ezeket a dolgokat nem jelentik be. A rakéták magukért beszélnek, és nincs kétség afelől, hogy ezt meg is teszik” – mondta Zelenszkij vasárnap esti beszéde végén. A The New York Times hivatalos amerikai forrásokra hivatkozva azt is közölte, melyek lehetnek az első célpontok. Frissítés: Az engedély valószínűleg „olaj a tűzre” az ukrajnai konfliktusban – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn.

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével – közölték amerikai kormányzati tisztségviselők vezető amerikai médiumokkal, írja az MTI. A döntés révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (Army Tactical Missile Systems - ATACMS) Oroszország területén belüli célpontok ellen. A magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz–ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán.

Fotó: Agerpres

Amerikai hírszerzési értesülések szerint mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt. A térségbe egyben 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán.

Joe Biden a korábbi hónapokban azzal érvelt, hogy Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú eszközök bevetésének engedélyezése a háború eszkalálódásához vezet, miközben komoly nyomás nehezedett az amerikai elnökre Kijev és több nyugati főváros felől arra hivatkozva, hogy Ukrajna számára a háború elvesztésébe kerülhet a korlátozás fenntartása. Az amerikai adminisztráció nyáron már hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán katonaság közvetlenül a határ mentén fekvő orosz területeken bevessen az Egyesült Államok által szállított fegyverzetet.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben Washingtonban tárgyalt, amikor az ukrán államfő bemutatta „béketervét”, amelynek része volt oroszországi célpontok támadhatósága. Amerikai kormányzati források szerint Volodimir Zelenszkij célpontok lehetséges listájával érkezett az amerikai fővárosba, amelyek ellen az oroszországi mélységi támadásokat végrehajtanák. Amerikai tisztségviselők közlése szerint időközben Oroszország a legértékesebb katonai eszközeit, amelyek lehetséges célpontnak számítanak, áttelepítette az ATACMS rakétáinak 300 kilométeres lőtávján kívüli területekre.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stábja egyelőre nem fűzött megjegyzést a januárban távozó adminisztráció döntéséhez. Mike Rounds republikánus szenátor, az elnöki jóváhagyást kommentálva, a Fox News hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy az túlságosan későn jön Ukrajna helyzete szempontjából. Politikai elemzők megosztottak az amerikai döntés hatásával kapcsolatban. Egyesek szerint Joe Biden jóváhagyása mélyíti a konfliktust, míg más szakértők úgy látják, az ukrán hadsereg mozgásterének bővítése javítja Ukrajna esélyeit egy esetleges tűzszüneti tárgyaláson, ami egybeesik Donald Trump szándékával a háború mielőbbi lezárására.

Frissítés: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap este a nemzetéhez intézett beszédében az amerikai médiában megjelent hírekről is beszélt, amelyek szerint a Fehér Ház úgy döntött, engedélyezi Kijevnek, hogy ATACMS rakétákkal támadjon Oroszországon belüli katonai célpontokat – jelentette hétfőn az EFE. „Ukrajna megerősítésének terve a Győzelmi terv, amelyet partnereinknek bemutattunk. Az egyik kulcspont a hadseregünk nagy hatótávolságú képességeiről szól. A médiában ma sok szó esett arról, hogy engedélyt kaptunk ezekre az akciókra. De a támadások nem szavakkal történnek. Ezeket a dolgokat nem bejelentik. A rakéták magukért beszélnek, és nincs kétség afelől, hogy ezt meg is teszik” – mondta Zelenszkij vasárnap esti beszéde végén, idézi a Digi24.ro.

A The New York Times amerikai lap vasárnap hivatalos amerikai forrásokra hivatkozva közölte, az első támadások az orosz hadsereggel együtt harcoló észak-koreai csapatok ellen irányulhatnak, amelyek az orosz Kurszki terület egy részét elfoglaló ukrán csapatok ellen harcolnak. A New York Times beszámolóját követően a francia és a brit média saját kormányukból származó forrásokra hivatkozva közölte, hogy London és Párizs is engedélyezné Ukrajnának, hogy Oroszországon belüli katonai célpontokat támadjon a Storm Shadow és SCALP rakétákkal, amelyeket mindkét ország átadott Kijevnek – írja az EFE. Ukrajna hónapok óta próbálja meggyőzni partnereit, hogy oldják fel az Oroszországon belüli katonai célpontok nagy hatótávolságú rakétákkal való támadásának tilalmát. Washington eddig vonakodott megtenni ezt a lépést Oroszország reakciójától tartva.

Frissítés: Az, hogy Joe Biden amerikai elnök Kijevnek engedélyezte, hogy nagy hatótávolságú amerikai rakétákat használjon orosz területen, valószínűleg „olaj a tűzre” az ukrajnai konfliktusban – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn az AFP jelentése szerint, írja az Agerpres. Ha Washington hivatalosan is megerősíti az engedélyt, az „alapvetően új helyzethez vezet az USA részvételét illetően ebben a konfliktusban” – figyelmeztetett Peszkov.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?