Az EP Petíciós Bizottságában bírálták Vera Jourová alelnököt a Minority SafePack elutasítása miatt

Kétszeri halasztás után az Európai Bizottság alelnöke, Verá Jourová csütörtökön végre megjelent az Európai Parlament Petíciós bizottsága (PETI) előtt, hogy válaszoljon az európai polgári kezdeményezések (EPK) helyzetéről szóló kérdésekre.

Felszólalásában az alelnök asszony kiemelte, hogy az End the Cage Age állatvédelmi kezdeményezés esetében jogalkotást javasolt, a Minority SafePack kapcsán pedig elmondta, tisztában van vele, hogy a Bizottság döntése nem kielégítő a szervezők számára. Elismételte, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint a kezdeményezés elindítása óta eltelt nyolc évben számos előrelépés történt az európai kisebbségvédelem terén, ezért döntött úgy a Bizottság, hogy nem szükséges jogalkotás, viszont ígéretet tett, hogy folyamatosan monitorizálni fogják az intézkedések megvalósulását.

Fotó: RMDSZVincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője az európai polgári kezdeményezések parlamenti jelentéstevőjeként felszólalásában üdvözölte az első sikeres polgári kezdeményezést, de cáfolta és hihetetlennek nevezte a Bizottság álláspontját a Minority SafePack ügyében. Az Európai Néppárt képviselőcsoportja nevében rámutatott: a Bizottság soha nem készített kutatást az európai nyelvi és kulturális sokszínűségről, és semmilyen konkrét intézkedése nem volt ezen a téren. A Bizottság válaszában felsorolt intézkedéseknek semmi köze a kezdeményezés javaslataihoz: a roma stratégia, a rasszizmus és diszkrimináció elleni küzdelem célja nem a nemzeti és regionális kisebbségek támogatása – emelte ki.

További példának az Európa Tanács által létrehozott, Grazban székelő Európai Modern Nyelvek Központját említette, amelyet a Bizottság a nyelvi sokszínűség terén való együttműködés ideális intézményének tart, noha a Bizottságnak tudnia kellene, hogy a központ egyáltalán nem foglalkozik a kisebbségi és regionális nyelvekkel, és az EU és az Európa Tanács közti együttműködésnek jelenleg semmilyen formában nem része a kisebbségi jogok.

Az RMDSZ-es EP-képviselő kérdésére, hogy mi határozza meg a Bizottság döntését, és hogy a Bizottság szívéhez közel álló témának kell-e lennie ahhoz, hogy pozitív döntés szülessen egy kezdeményezés esetében, Jourová asszony csak annyit válaszolt, az európai kulturális hagyaték és a sokszínűség közel áll a Bizottság szívéhez.

A FUEN elnöki tisztségét is betöltő Vincze Loránt arra is kíváncsi volt, hogyan reagál Verá Jourová arra a felvetésre, hogy a Bizottság tulajdonképpen válogat a kisebbségek közt: míg egyesek esetében az alapvető értékekre és jogokra hivatkozva intézkedéseket javasol, addig a nemzeti kisebbségek esetében a tagállami kompetenciával érvel és folyamatosan ignorálja őket még diszkrimináció, el nem ismerés vagy a jogállamiság megsértése esetén is. Az alelnök azonban ebben az esetben is csak a roma stratégiáról és az Európa-szerte elharapózó antiszemitizmusról beszélt válaszában.

Az ülésen a liberális és a zöld frakció képviselői szintén bírálták az EB döntését.

Kapcsolódók

Kimaradt?