A német kormánykoalíció átfogó reformcsomagot fogadott el, aminek részeként fokozatosan 70 évre emelik a jelenleg 67 éves nyugdíjkorhatárt. A kabinet a gazdaság élénkítését, áttételesen pedig a szélsőjobboldal térnyerésének megfékezését célozza, miközben az egyre népszerűbb AfD az olcsó orosz energia visszahozásának ígéretével kampányol.

A demográfiai adatok könyörtelenek: a német Európa egyik leggyorsabban öregedő társadalma. A munkaerőpiac zsugorodik, a nyugdíjrendszer egyre nehezebben tartható fenn. Ilyen körülmények között a korhatár-emelés matematikai szükségszerűség a kabinet szerint.

Június végén egy szakértőkből álló bizottság előterjesztett egy csomagot a nyugdíjrendszer reformjára, tíz nappal később pedig a kormánykoalíció úgy döntött, a javaslatokat teljes egészében átveszi. A jelenleg 67 éves nyugdíjkorhatárt fokozatosan a várható élettartamhoz igazítják, az előzetes nyugdíjba vonulás lehetőségét korlátozzák.

„Németország ismét mozgásba lendül” – ezzel az ígérettel hirdette meg a berlini kancellári hivatal kertjében Friedrich Merz kancellár a csomagot, amelyet „a fellendülés és a foglalkoztatás programjának” nevezett, és amelytől azt várják, hogy kirántja az Európai Unió legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb gazdaságát az immár hét éve tartó gazdasági pangásból.

A kereszténydemokrata (CDU/CSU) és a szociáldemokrata (SPD) vezetők által bemutatott 34 pontos csomag nem korlátozódik a nyugdíjrendszerre, hanem az adózástól a munkaügyi szabályokig szinte mindenhez hozzányúl. A kancellár szerint csökkenti a bürokráciát, rugalmasabbá teszi a vállalatokat, és mérsékli a munkavállalókra nehezedő terheket.

Azt remélik, hogy a Bundestag az év vége előtt elfogadja az intézkedéseket.

A kabinet évi mintegy 10 milliárd eurós adókönnyítést helyezett kilátásba, és azt részben a legmagasabb jövedelműek terhére finanszíroznák. A legmagasabb adókulcs 250 ezer euró éves jövedelem felett 45, 280 ezer euró fölött pedig 47 százalékra emelkedne. Egy átlagos család évente körülbelül 600 euróval kevesebbet fizetne be.ű

Ugyanakkor eltörlik a telefonos betegszabadságot is – a munkavállalóknak ezután a hiányzás első napjától orvosi igazolást kell felmutatniuk –, könnyítik a határozott idejű szerződések alkalmazását, és tiltanák a lakásépítő cégek államosítását.

A csomag mögött világos politikai számítás húzódik. Szeptemberben tartományi választásokat rendeznek Berlinben, Szászország-Anhaltban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában, és a felmérések szerint az utóbbi két tartományban a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) végezhet az élen. A párt hónapok óta vezeti az országos közvélemény-kutatásokat is, és nemrég Erfurtban tartott kongresszusán Alice Weidel társelnök már nyíltan bejelentette igényét a kormányzásra. „A legerősebb erő” vagyunk – mondta –, amely 30 százalékos támogatottsággal „kormányozni fog”.

A pártvezetés megerősödése – az újonnan megválasztott 14 tagú elnökségből hatan olyan tartományi szervezetből érkeznek, amelyet a németországi alkotmányvédelmi hivatal jobboldali szélsőségesnek minősít – jelzi, hogy az AfD további radikalizálódás felé tart, miközben az olcsó orosz gázimport visszaállítását és az ukrajnai támogatás leállítását szorgalmazza.

A reformcsomag egyelőre nem hozott áttörést a közvéleményben. Közvetlenül a kancellári bejelentés előtt készült friss Deutschlandtrend-felmérés szerint az AfD 27, a CDU/CSU 22 százalékon áll – ami a vezető kormánypárt legrosszabb eredménye 2021 novembere óta.

A koalíció munkájával mindössze a választók 13 százaléka elégedett, Merz népszerűsége történelmi mélyponton, 13 százalékon jár. A megkérdezettek több mint fele nem hiszi, hogy a nyugdíjreform stabilabbá tenné a rendszert. A németek általában idegenkednek a befektetésektől – inkább takarékszámlákat használnak –, de a javasolt reformok szakértők szerint is magukban hordozzák az instabilitás kockázatát. A nyugdíjhozzájárulásokat ugyanis a tőkepiacon „kamatoztatnák”, ami a kritikusok szerint egy gyengélkedő gazdaság esetén könnyen visszaüthet.

A rendszer stabilizálásában elsősorban az AfD és a Baloldal szavazói kételkednek. Összességében csak minden harmadik megkérdezett számít arra, hogy a csomag nagyobb nemzedékek közötti igazságosságot hoz, a 35 év alattiak körében ez az arány mindössze kettő a tízből.

A választókkal ellentétben a gazdasági szereplők lelkesebben fogadták a csomagot. A Deutsche Bank vezérigazgatója, Christian Sewing fontos kiindulópontnak nevezte a lépéseket a német versenyképesség helyreállítása irányába. Rainer Dulger, a munkaadói szövetségek elnöke pedig „rég esedékes irányváltásról” beszélt, bár további könnyítéseket sürgetett a magas járulékterhek miatt.

A szakszervezetek éles hangot ütöttek meg. A szolgáltatási szektorban dolgozókat tömörítő Verdi a „bizalmatlanság kultúrájának” számlájára írta az orvosi igazolás szigorítását. A háziorvosok szövetsége „katasztrofálisnak” minősítette az intézkedéseket, arra figyelmeztetve, hogy a betegnapot igénylők elárasztják majd a rendelőket, és megnövelik a várakozási időt valamennyi páciens számára. Az IG Metall szakszervezet „fény és árnyék keverékeként” jellemezte a csomagot, kiemelve, hogy a határozott idejű szerződések bővítése támadás a munkavállalói jogok elleni.

A reform eddigi fogadtatása nem sok jóval kecsegteti az egy éve létrejött koalíció pártjait: a tőkepiacok nem szavaznak, a választók többsége viszont sem az adócsökkentésben, sem a nyugdíjreformban nem lát valódi megoldást a mindennapi gondjaira. A szeptemberi tartományi választás lesz az első valódi próbája annak, hogy a gazdasági fellendülés – már ha beválik Merz kancellár számítása – csökkenti-e a szélsőjobboldal vonzerejét.