A Minority SafePack kezdeményezői bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen

Az Európai Bizottság döntésének semmissé nyilvánítását kéri az Európai Unió Törvényszékétől a Minority SafePack kezdeményező bizottsága.

A Kezdeményező Bizottság – amelyet Hans Heinrich Hansen korábbi FUEN-elnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vezet – március 24-én nyújtotta be a keresetet, miután a Bizottság 2021. január 15-én közölte: nem indítja be a jogalkotást az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kilenc pontja kapcsán.

„Alaposan megvizsgáltuk a Bizottság válaszát, és jogi képviselőinkkel arra a következtetésre jutottunk, hogy a Bizottság közleményében súlyos hiányosságok vannak. Amellett, hogy a Bizottság döntésével hátat fordított a több mint egymillió aláírónak, Európa ötvenmilliónyi, kisebbségben élő polgárának és az Európai Parlament háromnegyedes többségének, jogi kötelességét sem teljesítette. Az uniós törvényszéknek benyújtott részletes dokumentációban a jogi és procedurális hiányosságokra világítunk rá, és a döntés megszületéséig – amely akár másfél-két évig is elhúzódhat – folytatjuk a munkánkat az uniós kisebbségvédelmi törvények megszületéséért” – nyilatkozta Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a kisebbségvédelmi kezdeményezés európai aláírásgyűjtését koordináló FUEN elnöke.

A kereset szerint a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen az MSPI több pontjára adott elutasító válaszát, ami eljárási hibának minősül. A Kezdeményező Bizottság értékelése szerint a Bizottság a 9 javaslat közül 7 esetében nem tett eleget az indokolási kötelezettség követelményeinek.

A Bizottság nem vette figyelembe és elmulasztotta megválaszolni az MSPI képviselőinek szóbeli észrevételeit és magyarázatait, amelyek a Bizottsággal folytatott találkozón és az Európai Parlamentben tartott nyilvános meghallgatáson hangzottak el, illetve amelyeket írásban is benyújtottak a Bizottságnak. Ezekben az MSPI képviselői részletes magyarázatokat és pontosításokat adtak az MSPI eredeti kilenc pontjához, és konkrét javaslatokat tettek az MSPI javaslatainak végrehajtására.

Az MSPI Kezdeményező Bizottsága és a FUEN képviselői úgy vélekednek, hogy az általuk felhozott érvek lehetővé teszik a bizottsági döntés semmissé nyilvánítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?