Juncker: Trump brutális gyilkosnak nevezett engem

Donald Trump "brutális gyilkosnak" nevezte Jean-Claude Junckert – mondta el az Európai Bizottság elnöke.

Juncker egy bajorországi regionális gyűlésen beszélt erről, Münchenben.

"Trump azt mondta nekem a múlt héten [a G7-ek találkozóján]: »Jean-Claude – te egy brutális gyilkos vagy«" – fogalmazott az EB elnöke, aki hozzátette: "'ez az első alkalom, hogy Luxemburg ekkora veszélyt jelent az Egyesült Államokra. Azt hiszem, hogy ez dicséret volt a részéről, de nem vagyok benne biztos".

A Reuters megjegyzi, a G7-csúcstalálkozón nem sikerült helyrehozni a növekvő ellentéteket az Egyesült Államok és a többi ország között, akik közül többeket is azzal vádol az amerikai elnök, hogy az amerikai érdekek ellen iktatott be gazdasági rendelkezéseket.

Mint azt korábban megírtuk, Trump visszavonta aláírását a G7-csúcs zárónyilatkozatáról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?