Moszkva kész teret biztosítani egy palesztin-izraeli csúcstalálkozónak

Oroszország kész előfeltételek nélkül teret biztosítani egy palesztin-izraeli csúcstalálkozónak - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Valdaj nemzetközi vitaklubnak a közel-keleti orosz politikáról hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán.

Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett, hogy a közelmúltban felkereste Moszkvát az izraeli kormányfő, a palesztin hatóság elnöke és a jordániai király is. "Meggyőződésünk, hogy nincs más út, mint a Palesztina és az Izrael közötti közvetlen megállapodás" - mondta Lavrov az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének lehetőségére utalva. Kifejezte reményét, hogy a most megerősített orosz javaslat nem marad észrevétlen, és reagálás érkezik rá.

Mintegy üzenve a tanácskozás egyik vendégének, Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszternek, az orosz tárcavezető kijelentette: Moszkva számára elfogadhatatlanok azok a kijelentések, amelyek szerint Izraelt mint "cionista képződményt" el kell törölni a Föld színéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy a regionális problémák megoldása nem szemlélhető az Iránnal való küzdelem prizmáján keresztül sem. Szorgalmazta, hogy az ENSZ bevonásával tisztázzák azt a szíriai-izraeli határon februárban történt incidenst, amely egy drón miatt robbant ki. Izrael az iráni szerkezet berepülése miatt két hullámban támadott célpontokat Szíriában, és elveszített egy F-16-os harci gépet.

Lavrov ismételten azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az Eufrátesztől keletre, az iraki, a szíriai és a török határ között tett "provokatív lépéseivel", amelyekbe a kurd Demokratikus Szövetséget is bevonta, aláássa Szíria szuverenitását és területi épségét. Mint mondta, ez a Törökországgal való viszony kiéleződéséhez is vezetett. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a rendezésbe be kell vonni a kurdokat is. 

Az orosz külügyminiszter figyelmeztette Washingtont, hogy ne játsszon a tűzzel, és konkrét tettekkel bizonyítsa korábbi kijelentésének helytállóságát, amelyek szerint Szíriában nincs más célja, mint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc és az ország egységének megóvása. Lavrov szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció nem kíván harcolni a - Dzsebhat as-Sám elnevezés használatára áttért - dzsihadista an-Nuszra Front ellen.

A tárcavezető "minimum nem korrekt spekulációknak" nevezte azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Szíriában orosz zsoldosok százai estek el.

Az iráni külügyminiszter a fórumon azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok Szíriában "megszállott módjára" viselkedik, az intervenció egy újabb hullámát folytatja, amelynek hosszú távú következményei lesznek. Szavai szerint a szíriai helyzetet törvényesen, a damaszkuszi kormány beleegyezésével kell rendezni. A miniszter érthetőnek nevezte a Szíriával kapcsolatos török aggályokat, de úgy vélekedett, hogy Ankara katonai beavatkozása nem segíti elő a helyzet megoldását. Zaríf elismerte, hogy a térség több problémája Irán és Szaúd-Arábia szembenállásából fakadt. A miniszter a konfrontációt szükségtelennek, sőt veszélyesnek nevezte, és szót emelt annak csökkentése mellett.

Kapcsolódók

Kimaradt?