Amerikaiakat kergettek el Betlehemből palesztinok

Palesztin tüntetők kedden betörtek egy Betlehemben tartott továbbképző szemináriumra és elkergették az amerikai oktatókat, tiltakozásul Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izraeli fővárosának elismerő döntése ellen - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.

Az Egyesült Államok jeruzsálemi konzulátusa által szervezett, szakemberekből álló amerikai delegáció az internetes üzletkötésről tartott előadást palesztin üzletembereknek Ciszjordániában, amikor helyi tiltakozók betörtek az ülésterembe és félbeszakították a továbbképzést. Az utcán is követték az autóikhoz menekülő amerikaiakat, paradicsommal dobálták meg járműveiket és kisebb kárt okoztak egy visszapillantó tükörben.

A tiltakozók többek közt egy olyan táblát tartottak magasba, amely szerint "cionimus=nácizmus=fasizmus", és egyikük rugdosni kezdte az amerikai delegáció egyik, a jeruzsálemi konzulátus diplomáciai rendszámtábláját viselő autóját. 

Donald Trump december 6-i bejelentése után a palesztinok minden kapcsolatot megszakítottak Washingtonnal, mire válaszul az amerikai kormányzat január elején befagyasztotta százmillió dollár átutalását az ENSZ palesztin segélyszervezetének, az UNWRA-nak, és további pénzügyi retorziókkal fenyegeti Rámalláhot. 

Mike Pence amerikai alelnök múlt heti izraeli látogatásán bejelentette, hogy az eredetileg ígért három évnél hamarabb, már 2019 végéig végrehajtják az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését.

A palesztinok nem fogadták az amerikai alelnököt. Mahmúd Abbász palesztin elnök megérkezése előtt Európai tárgyalásokra utazott, miután bejelentette, hogy ezentúl nem fogadja el Washingtont az izraeli-palesztin béketárgyalások közvetítőjének.

Kapcsolódók

Kimaradt?