Kárpátaljai magyar közérzet az oktatási törvény elfogadása után: „Visszatértek a legsötétebb sztálini idők a magát demokratikus államnak nevező Ukrajnában.”  

Megszólalt a héten, előbb saját lapjában, majd a Népszavában is a Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője és értékelte a minap elfogadott új oktatási törvényt, „mely jövő év szeptemberétől gallyra vághatja az ország összes nemzetiségi iskoláját.” Megtudjuk tőle, hogy a jogalkotókat „az érthetetlen és értelmezhetetlen oroszellenesség” késztette erre a vitatott döntésre, „s a többi nemzeti kisebbség, így a magyar vagy éppen a román, csak amolyan járulékos veszteség.” Szakértők véleményét kikérve mutatja be a jogtipró jogszabálynak az eddig kevésbé ismert elemeit, majd rámutat, bizakodásra a nemzetközi tiltakozás kevésbé adhat okot. Az viszont már inkább igen, hogy a kijevi miniszterelnök bejelentette: „a kormánynak nincsenek meg a szükséges eszközei ahhoz, hogy az oktatási törvényt átültesse a gyakorlatba.”    

„Lényegét tekintve erőszakos ukránosítás a kijevi Legfelsőbb Tanács által kedden megszavazott 3491-d számú törvény, mely korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását. A monoista vezetés az oroszok ellenében gyúrna egységes nemzetállamot a soknemzetiségű Ukrajnából. A legsötétebb XX. századi reflexeket idéző törekvés egyrészt kudarcra van ítélve, másrészt arra elég, hogy fokozza a kárpátaljai magyarság szenvedéseit… Az oktatási jogok kedden bejelentett szűkítése természetesen nem a magyarok ellen szól. A kárpátaljaiak ismét másokért vívott háború áldozatai. Az egykori szovjet tagköztársaság negyedszázados függetlensége során a kijevi honatyáknak ez már a sokadik nekirugaszkodása, hogy biztosítsák az ukrán nyelv egyeduralmát, mindenekelőtt az orosszal szemben. (A 40 milliós ukrajnai népeség 17 százaléka orosz.) A nyelvhasználat „rendezésére” tett ukrán próbálkozás mindig az ukránok és oroszok közti háború része. Ne feledjük: Luhanszk és Donyeck megyékben továbbra is háború van. A Moszkva által támogatott szakadár erők augusztus végén 22-szer sértették meg a tűzszünetet, a minszki megállapodás fabatkát sem ér.”

Borbás Barna, a Heti Válasz munkatársa fakadt ki ezekkel a szavakkal a hetilap online változatában közölt cikkében, a Sötét barbárság, ami Ukrajnában törénik-ben, múlt csütörtökön. Borbás épp aznap tette közzé ezt a mindannyiunkat felháborító, a brutális kijevi döntést elmarasztaló írását, abban azt feszegetve, vajon kiknek áll érdekében a meghaladni remélt múlt századot végigkísérő nemzetiségi gyűlölködés feltámasztása és szítása, amikor Schiffer András volt LMP-elnök a Facebook-oldalán a következő bejegyzésben fogalmazott sommásan: „Akkor most az Egyesült Államok kijevi nagykövete aggodalmát fejezi ki a Kárpátalján élő magyarok emberi jogainak érvényesülése miatt. Vagy nem.”

Megjegyezve, hogy Schiffer Andrással együtt magunk is vártuk, hogy Marie Yovanovitch nagykövet asszonynak lesz valami mondanivalója a „sötét barbárságnak” eme ukrajnai megnyilvánulása kapcsán, azzal kellett szembesülnünk, hogy ez az elvárás nem volt megalapozatlan. Négy nap elteltével a várakozásunkat olyan „siker” koronázta, ami felért egy hidegzuhannyal.

Miközben a román és a lengyel kormány külügyminisztériumai révén fejezte ki nemtetszését és fogalmazta meg aggodalmait a kisebbségellenes törvény miatt, azt élesen bírálta Igor Dodon moldovai elnök, Moszkva pedig nemzetközi összefogást javasolt a jogszabállyal szemben, az Orbán-kabinet pedig szintet lépve,  ennél is határozottabbnak mutatkozott és azonnali,  konkrét retorziókat is foganatosított Ukrajnával szemben – megszólalt vasárnap Egyesült Államok kijevi nagykövetsége is. Amit a hét utolsó napján a világ tudomására hozott, abban nem volt semmi köszönet. Yovanovitch excellenciás asszony ugyanis egyértelműen kiállt a jogfosztó törvény mellett és „üdvözölte az ukrán oktatási reformot, a jövő zálogát jelentő ifjúság fejlődésének alapjaként említve azt.”

Ilyen előzmények ismeretében és annak ellenére, hogy a maszolban az elmúlt napokban többször is olvashattunk rövid tényhíreket itt és itt és itt meg itt arról, hogy milyen általános felháborodást keltett a régiónkban, hogy az ukrán parlament eldöntötte az országban élő összes nemzeti kisebbség – köztük a kárpátaljai magyarság – anyanyelvi oktatásának az elsorvasztását, úgy gondoltuk, érdemes e rovatban arról is szólni, hogyan látják a történteket, a jövőbeni kilátásokat maguk az érintettek, a kárpátaljai magyarok és milyen a közérzetük e napokban. Segítségünkre ebben régi ismerősünk, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Kőszeghy Elemér lesz, aki az elmúlt napokban, mind a saját lapjában, mind pedig a Népszavában is értékelte a kirekesztő oktatási törvényt. Ezt az állítólag Európába igyekvő Ukrajna kormánypárti honatyái fogadtak el és ez a kárpátaljai magyar iskolák számára a legsötétebb sztálini időket idézi fel, sőt ehhez képest is rosszabb jövőbeni állapotok rémképét vetíti előre. Tegyük hozzá mindehhez, mert nem árt megismételni: a törvényt az ukrán állami döntéshozatalra erős befolyással bíró USA kijevi főképviselője, Marie Yovanovitch mint láthattuk, lelkesen, elismerő szavakkal üdvözölt.

„Váratlan bombaként csapódott le a közvéleményben, pedig, akit érintett és érdekelt, több mint egy éve tudhatta, hogy be fog következni. Nos, igen, az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvényről van szó, mely jövő év szeptemberétől gallyra vághatja az ország összes nemzetiségi iskoláját.

Jól tudjuk, mindez az érthetetlen és értelmezhetetlen oroszellenesség jegyében zajlik, s a többi nemzeti kisebbség, így a magyar vagy éppen a román, csak amolyan járulékos veszteség.  A jogszabály, pontosabban az, hogy az 5. osztálytól minden tantárgyat ukránul adnak elő, a kisebbségek érdekeit szolgálja, állítják törvényalkotók, hisz a nyelvtudás birtokában könnyebben integrálódnak a többségi társadalomba, érnek el benne egyéni sikereket.”

Így indítja Kőszeghy a Kárpáti Igaz Szóban az Achilles sarkunk címmel megjelentetett szerkesztőségi álláspontját. Vele együtt magunk is csak megerősíteni tudjuk őt: csak azokat kik homokba akarták eddig a dugni a fejüket érhette meglepetésként az, ami történt a kijevi Radában múlt kedden este. A vészharangkongatásra már jó ideje sor került Kárpátalján. Ezt kongattuk  a magunk szerény eszközeivel mi is, amikor szóvá tettük például tavaly novemberben, majd idén januárban, hogy készülőben van a kirekesztő ukrán nacionalisták oktatási törvényjavaslata, majd azt is: immár a kijevi parlament asztalára került az a kíméletlenül durva és agresszív nyelvtörvény-tervezet, melynek célja, „hogy a varjú is ukránul károgjon.” Mi ezeknek az aggodalmaknak kárpátaljai magyar megszólalások alapján adtunk teret e rovatban. Akkor miért és honnan a derült égből villámcsapás érzete az Ung és a Latorca-vidékén, Beregben meg Felső-Máramarosban?

A Kőszeghy publikáció folytatásából aztán az is kiderül: nem vitás, hogy a törvény, annak a nyelvi vonatkozásokat tartalmazó passzusai elfogadhatatlanok, viszont a kép sokkal árnyaltabb, mint az első látásra tűnik. A jogos felháborodás mellett ott találunk a Kárpáti Igaz Szó vezércikkében néhány olyan felvetést is, melyek mellett szintén nem lehet szó nélkül elmenni:

„A lépés enyhén szólva sem európai és kisebbségbarát, a társadalmi feszültségre sem vízként, hanem sokkal inkább olajként fog hatni, viszont ne sikkadjunk el afölött: a magyar tannyelvű iskolákat látogató gyerekek jelentős részének valóban a nullával egyenlő az államnyelvtudása. Mindezt az emelt szintű érettségi adatai is igazolják: a legutóbbi felméréskor iskoláink eminenseinek sora bukott el 100 százalékban (!) az ukrán nyelvvizsgán.

Persze jól tudjuk, rossz a módszer, nincsenek tankönyvek, szótárak, szakképzett pedagógusok stb. Ez azonban csak féligazság. A teljeshez hozzátartozik – s ezt szűkebb környezetemben is tapasztalom –, hogy gond van egyes szülők – és igen! –, egyes pedagógusok hozzáállásával is. Ahelyett, hogy a tanulására ösztönöznék a csemetéket, úgy viszonyulnak az ukrán nyelvhez, mint az ukránok az oroszhoz: e nyelvben testesül meg számukra minden rossz – háború, szegénység, munkanélküliség stb. – okozója.”

Kőszeghy Elemér lapjának vezető írásása végén némiképp derűlátónak bizonyul, mely optimizmusban csak részben tudunk osztozni. (Tegyük hozzá rögtön: a hétvégi Népszava számára írt dolgozatában már kénytelen volt felülbírálni korábbi vélekedését, de erről majd később.)

Annak ismeretében, hogy Porosenko elnök már szeptember 7-i Twitter üzenetében az új oktatási törvényt „a jövő Ukrajnájához vezető kulcsnak nevezte”, majd „köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a koncepció kidolgozásában illetve azoknak, akik megszavazták azt”, – az államfői vétó esélye kizárt. Hozzátéve ehhez azt is, ahogyan nyilatkozott az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége, – amúgy szintén Twitteren – csak megerősíti a feltételezést, hogy elnöki „kegyelemre” szerzőnk hiába reménykedik. Viszont – s ennek valóban nagy az esélye – az ukrán büdzsé szánalmas állapota végül talán megoldást jelenthet. Viszont még akkor is, ha netán a viharfelhők majd elvonulnak, az a kárpátaljai magyar gond, amit a lehető legrosszabb módon kezel a mai ukrán oktatáspolitika, nevezetesen, hogy ottani honfitársaink zöme nem tud ukránul, minden bizonnyal tartósan megmarad.

„Egyébként optimista vagyok. Elképzelhetőnek tartom, hogy az erélyes hazai és külföldi tiltakozások eredményeként a törvény az államfő által is aláírt szövege megkegyelmez iskolahálózatunknak. S ha mindez nem következne be – mivel az oktatási reformhoz 87 milliárd hrivnyára lenne szükség –, legfőbb szövetségesünkké válhat a pénzhiány, akárcsak az egész országra jellemző krónikus tanerőhiány.

A probléma viszont – az államnyelv tudásának a hiánya, mely jelen pillanatban az egész kárpátaljai magyar iskolarendszer Achilles-sarka – továbbra is megmarad.”

A Népszavában közölt Ungvárról keltezett Kőszeghy cikk, a Nyelvháború Ukrajnából bevezetője nagyon keserű-édesre sikeredett, és erről nem a szerző tehet. Miközben Kárpát-medence szerte csaknem mindenfelé a tanévkezdet legfőbb ismérve a diáklétszám-fogyás, Kárpátalján az idén ennek szöges ellentéte volt tapasztalható az ott élő magyarok nagy örömére. Aztán az örömbe alig néhány nap múlva üröm vegyült:

„Több az elsős a magyar iskolákban! – kürtölte világgá örömmel címlapján első szeptemberi számában Ukrajna egyetlen ma még megjelenő országos magyar lapja. Különösen jól kezdődött a tanév a Felső-Tisza mentén, ahol szórványban, illetve szigetként él a magyarság, adta hírül a Kárpáti Igaz Szó. A térségben az elmúlt évekhez képest szinte a duplájára nőtt a magyar tannyelvű iskolákba jelentkezők száma. A Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola 28 elsőssel kezdte a tanévet az előző években jelentkező 12-15 gyerekkel szemben. A Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában 55-en kezdték tanulni az ábécét, tavaly 32-en voltak. A Técsői Hollósy Simon Középiskolában 70 új diák van, ami rekordnak számít, az iskola fennállása óta soha nem indult 3 első osztály. De nem panaszkodnak más magyarlakta vidéken sem. Az öröm azonban igencsak kérészéletűnek bizonyult: a lap szeptember 7-i száma ugyanis már ezzel a címmel jelenik meg a címoldalán: Hadüzenet az oktatási rendszerünknek. Történt ugyanis közben, hogy az Ukrán Legfelső Tanács 255 igen szavazattal elfogadta az új oktatási törvényt. Figyelmet érdemel, hogy a Petro Porosenko államfő nevét viselő frakcióban csak egyetlen képviselő nyomta meg a nem gombot, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke…”

A nagy washingtoni twitterező Kijevbe akkreditált, szintén twitterező nagykövetasszonyától már tudjuk, hogy Ukrajna 3491-d számú törvénye fundamentuma a biztos jövő zálogát képező új generációk fejlődésének. Az újabban ugyancsak twitter-kommunikációkban jeleskedő ukrán államelnöktől már arról is értesülhettünk, ez a jogszabály a jövő Ukrajnájához vezető biztos kulcs. Lássuk, hogyan néz ki mindez kárpátaljai magyar szemmel:

 „De mi is a gond a jogszabállyal? A dokumentum egyik lényeges pontja, hogy 2018-tól a mostani 11-ről 12 évesre módosul a középfokú oktatás. Azt azonban Lilja Hrinevics tárcavezető is elismerte, a legnagyobb vitát a tanítás nyelvéről szóló passzus váltja ki. A szeptember 5-én megszavazott törvény vonatkozó 7. cikke szerint ugyanis az állam ezután csak ukrán nyelven szavatolja a közoktatást, annak minden szintjén. A nemzeti kisebbséghez tartozó személyek saját anyanyelvükön oktatásban csak az óvodai és alapiskolai (1.-4. osztály) szinten részesülhetnek. Igaz, itt is csak az államnyelv mellett és csak önkormányzati intézményekben (államiakban nem). Az 5. osztálytól az oktatás nyelve kizárólag az ukrán, míg az anyanyelv, mint tantárgy, a további szinteken (általános, közép-, szak-, felsőoktatás) is alkalmazható, amennyiben erre van megfelelő igény.”

A kijevi tudományos akadémia főmunkatársa, Tóth Mihály, aki legfontosabb „identitásának” azt tartja, hogy kisebbségi jogi szakértő lehet, úgy ítéli meg, hogy három ukrajnai nemzeti közösség, az orosz, a román és a magyar az igazi vesztese a most elfogadott oktatási törvénynek. Arra is rámutat, abban is változás történt, hogy a jogalkotók most újraértelmezték a nemzeti kisebbség fogalmát annak érdekében, hogy még jobban diszkriminálhassák az országban élő sokmillió oroszt. Hogy ennek az „újításnak” majd áldozatul esnek magyar, román és lengyel százezerek is, az számukra nem volt szempont, elvégre ahol vágják a fát, ott hullik a forgács…

„A jogszabály hátrányosan érinti a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság iskolarendszerét, állítja dr. Tóth Mihály alkotmányjogász. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke azt is elmondta: az ukrán Ráda által elfogadott új oktatási törvény alapjaiban változtatja meg az ország közoktatási rendszerét, így annak nyelvhasználati szabályozását is. Sajnos a nemzeti kisebbségek nyelveinek kárára. Különösen hátrányosan érinti ez az országos rendszeren belül a magyar tannyelvű oktatást. Hogy miért? Mert az orosz és román nyelven folyó tanítást leszámítva a magyar közösség rendelkezik a legfejlettebb iskolai hálózattal az óvodáktól a felsőoktatási intézményekig. Az elfogadott normaszöveg újdonsága még az is, hogy a nemzeti kisebbségektől külön kategóriába sorolja az őshonos népeket. Ezeken azokat a népeket érti, amelyek nem rendelkeznek anyaországgal, így a krími tatárokat, a karaimokat és a krimcsakokat. Esetükben az államnyelv mellett az óvodaitól a középiskolai szintig engedélyezik az anyanyelvi oktatásban való részesülést. Tóth Mihály meglátása szerint az ukrán törvényhozók döntése szöges ellentétben áll az Alkotmánynak az anyanyelvi oktatást, a nyelvek szabad használatát, a nyelvi alapon való diszkrimináció tilalmát és a meglévő jogok szűkítésének tilalmát szavatoló rendelkezéseivel, valamint számos nemzetközi szerződés előírásaival, többek között az ukrán–magyar alapszerződés vonatkozó tételeivel is.”

Tóth Mihály álláspontját osztja Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke is. A Kárpáti Igaz Szónak nyilatkozva „úgy véli, a kárpátaljai magyarság alkotmányos jogait sérti az ukrán parlament által elfogadott, a nemzetiségek anyanyelvű oktatását ellehetetlenítő oktatási törvény, ezért a kárpátaljai magyarok minden törvényes eszközt fel fognak használni oktatási jogaik visszaállítása érdekében.”

Az általa elmondottak alapján képet alkothatunk arról, hogyan élik meg a kárpátaljai magyarok az új helyzetet. Azt már mi tesszük hozzá: e „hangulatjelentés” megjelenése óta, mivel a magyar kormány mindenkinél határozottabban foglalt állást, az ottani magyar közérzet csak tovább romlott. Onnan származó tegnapi hírek szerint „nagyon aggasztó, hogy a közösségi oldalakon és egyes kárpátaljai ukrán hírportálokon az uszítás határát súroló, "hihetetlenül vehemens" magyarellenes hullám indult el.”

Lássuk, miként értékelte Orosz Ildikó az oktatási törvény kisebbségellenes rendelkezései nyomán kialakult kárpátaljai magyar közhangulatot:

„Úgy érezzük, visszatértek a legsötétebb sztálini idők a magát demokratikus államnak nevező Ukrajnában. Felháborító, hogy az ukrán parlament a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság alkotmányos jogait sértő törvényt fogadott el. A KMPSZ elnöke jelezte, a kárpátaljai magyar szervezetek elsőként Petro Porosenko elnökhöz fordulnak, hogy ne írja alá az ukrán alkotmányt és a kisebbségek anyanyelvű oktatásra vonatkozó jogait semmibe vevő törvényt. Igaz, annak tükrében, hogy az államfő pártjának teljes parlamenti frakciója – Brenzovics László, kivételével - megszavazta a törvényt, nem valószínű, hogy Porosenko nem írja azt alá.”

Orosz Ildikó ugyanakkor azt is hangsúlyozni kívánta, függetlenül az államfő várható kedvezőtlen döntésétől, Kárpátalja magyar lakossága nem fogja hagyni, hogy gerincét végleg megroppantsa a csúcsra járatódott ukrán nemzeti türelmetlenség. „Mivel a kárpátaljai magyarok törvénytisztelő állampolgárai Ukrajnának – fogalmazott a pedagógus, aki egyben a megszüntetésre ítélt beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola vezetője is – minden törvényes eszközt fel fognak használni oktatási jogaik visszaállítása érdekében, hiszen az anyanyelvű oktatás joga a gimnáziumi szintig bezárólag mindig szavatolva volt számukra, függetlenül attól, hogy Kárpátalja milyen országhoz tartozott.” Hozzátette, – s amit elmondott az már a jövőbeni kilátásokat is érinti – „egyelőre nem ismerik az oktatási törvény teljes szövegét, csak részinformációik vannak, amelyekből az derül ki, hogy itt is tipikus ukrán törvényről van szó, amelynek a betűje többféleképpen értelmezhető, így az alkalmazása vélhetően azon múlik, hogyan állnak majd hozzá az illetékes vezetők az oktatási rendszer különböző szintjein az iskoláktól a minisztériumig. De sok múlik majd az iskolaigazgatók mellett a magyar szülőkön is, hogy mennyire akarnak megfelelni a hatalmi elvárásoknak?”

Már jeleztük, hogy a két Kőszeghy cikk megjelenés között felgyorsultak az események és az újabb fejlemények okán okafogyottá vált a főszerkesztő korábbi optimizmusa. Viszont az is kiderül a Nyelvháború Ukrajnából című hétvégi publicisztikájának záró soraiból, Ukrajnában semmi se fekete és semmi se fehér. A kijevi törvényalkotókat pedig egy dolog biztosan nem érdekli: az az aprócska, mondhatni jelentéktelen nüansz, hogy a törvényeket, legalábbis jobb helyeken, abból a megfontolásból alkotják meg, hogy az végrehajtható is legyen. Ez az érv Kijevben ma nem állja meg a helyét. De talán nem is olyan nagy baj…

„Petro Porosenko mellesleg nagy örömmel üdvözölte a törvény elfogadását. Van-e vajon remény arra, hogy a hazai és a nemzetközi nyomás hatására a végleges szöveg megkegyelmez a magyar és román tannyelvű iskoláknak? Nos, a jogszabálynak van egy olyan passzusa, mely kivételt tesz azokkal az iskolákkal, ahol az oktatás az Európai Unió valamelyik nyelvén folyik, ezekben több tantárgy is előadható lesz az adott nyelven. Egy ilyen eljárás nem precedens értékű, hisz az EU-s polgárok az Ukrajna által januártól bevezetésre kerülő biometrikus határellenőrzés alól is mentesülnek. A dolog szépséghibája, hogy ebben az esetben nem az őshonos magyarság kapná vissza szerzett jogait, hisz ha teszem azt, megszűnne az Unió vagy Magyarország kilépne belőle, nyomban nullává válna ez a sovány lehetőség is. Legfeljebb Kijev krónikus pénztelenségében bízhatunk. Az ukrán miniszterelnök ugyanis bejelentette: a kormánynak nincsenek meg a szükséges eszközei ahhoz, hogy az oktatási törvényt átültesse a gyakorlatba. Ahhoz, hogy az oktatási reform teljes értékű legyen, 87 milliárd, ma még nem létező hrivnyára lenne szükség – húzta alá Volodimir Grojszman még ez év júliusában. Ha ehhez hozzáadjuk a krónikus pedagógushiányt, reménykedhetünk abban, hogy akárcsak a hozzá hasonló más „reformjogszabály”, ez is megmarad papíron, teljesítetlenül. Ellenkező esetben nem csupán a magyar oktatási rendszernek mondhatunk búcsút, de várhatóan – akárcsak a nyelvtörvény 2014-es eltörlése után – újabb frontvonalak nyílnak Ukrajnában a fogalom átvitt és egyenes értelmében egyaránt.”