Továbbra is bojkottálják a muzulmánok a Mecsetek terét a detektoros kapuk miatt

Jeruzsálemi muzulmán vallási vezetők hétfőn továbbra is bojkottálták az al-Aksza mecsetnek és az aranykupolás Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terét az odavezető utaknál felállított detektoros kapuk miatt, Izrael viszont közölte, hogy nem mond le az új biztonsági előírásról.

Az izraeli katonai rádióban megszólaló Szefot Faridzs sejk, az al-Aksza egyesület elnöke újabb súrlódási pontnak nevezte a fegyvereket kiszűrő fémdetektoros kapukat, amelyek szerinte a kedélyek csillapítása helyett felkorbácsolja azokat. A muzulmán hívők attól tartanak - mondta -, hogy a beléptetés módosítása csak a kezdete az eddigi állapotok, a status quo megváltoztatásának.

Benjámin Netanjahu vasárnap este franciaországi látogatásán, valamint a katonai rádió szerint korábban II. Abdalláh jordániai királynak is kijelentette, hogy ellenzi a Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen érvényes status quo minden megváltoztatását. „Ennek beláthatatlan következményei lennének a világ és a térség rendjére. Sikerült elszigetelnünk amennyire csak lehet a vallási háborúkat a térségben, és egyértelműen csakis a status quo megőrzéséhez szükséges biztonsági megfontolások vannak” – mondta. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a péntekihez hasonló merényletek megelőzése érdekében fokozni kell a biztonsági intézkedéseket, és a fémdetektoros kapuk mellett kamerákat is el kell helyezni a Mecsetek terén. A kamerák izraeli telepítését a jordániai király ellenzi.

Hétfőn a muszlimok tovább folytatták tiltakozásukat, az izraeli hatóságok viszont a nem muzulmánok előtt is megnyitották a Templomhegyet, s meglátogathatta a szent helyet egy zsidó csoport is. A nevezetességet évek óta először az al-Akszát felügyelő muzulmán vallási tanács (Vaqf) tisztviselőinek jelenléte nélkül, rendőrök kíséretében tekintették meg a csoport tagjai, mivel a tanács a fémdetektoros kapuk kihelyezése miatt bojkottálja a belépést. A status quóra vonatkozó megállapodások szerint muzulmán vallási kíséret ellenőrzi, hogy a más vallású látogatók ne imádkozhassanak és ne tarthassanak vallási szertartásokat, ugyanis a Mecsetek terén csak a muszlimok gyakorolhatják vallásukat.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint a rendőrség nem követelte meg a Vaqf tagjaitól, a muftiktól az áthaladást a detektoros kapukon, csak a hívek számára tették kötelezővé az ellenőrzést. Slomi Tobol, a rendőrség illetékes tisztje azt mondta a ynetnek, hogy megerősített erőkkel minden lehetséges forgatókönyvre készen állnak.

A muzulmán vallás harmadik legszentebb helyét, az al-Aksza mecsetet és környékét a pénteki terrortámadás után zárták le, amelyben három Észak-Izraelből érkezett palesztin merénylő lelőtt két izraeli rendőrt Jeruzsálem óvárosában, az Oroszlános kapu közelében. A merénylők a Mecsetek teréről érkeztek, majd oda menekültek vissza tettük végrehajtása után. A biztonságiak a nyomukba eredtek, és üldözés közben lelőtték a támadókat.

Vasárnap az izraeli hatóságok megkezdték a Mecsetek terének fokozatos megnyitását, elsőként a jeruzsálemi muzulmánok számra, de a vallási vezetők a felállított fémdetektorok miatt nem voltak hajlandóak visszatérni.

Híveik jelszavak skandálásával, majd kődobálással, zavargással tiltakoztak az új biztonsági intézkedés ellen, de a szokásos tömeg töredéke végül áthaladt a detektoros kapukon. Az izraeli rendőrség közzétett egy videót, amelyen a szent helyen imára siető muzulmánok láthatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?