Izrael által megszerzett titkos információkat kotyogott ki az oroszoknak Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök azt az információt adhatta át az oroszoknak májusban, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet szakemberei laptop-akkumulátornak álcázott és a repülőtereken nem kiszűrhető bombát készítenek; az információt Izrael szerezte meg kiberkémkedéssel, és eddig titokban tartották - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet a New York Times című amerikai lap hétfői értesülése alapján.

Az izraeli kiberkémek állítólag behatoltak néhány hónappal ezelőtt az Iszlám Állam szíriai bombakészítőinek titkos internetes csoportjába, ahol megtudták, hogy a csoport olyan robbanószerkezeten dolgozik, amelyet nem ismernek fel a repülőtéri biztonsági eszközök, és amelyet laptopok akkumulátorának álcáznak. Ezt a szigorúan bizalmasan kezelt információt megosztották az amerikai hírszerzéssel, és ez vezetett márciusban a laptopok betiltásához a repülőgépek fedélzetén. Trump elnök pedig - a lapértesülés szerint - az információt továbbadta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek is május eleji washingtoni tárgyalásukon.

Izrael korábban figyelmeztette az amerikaiakat, hogy óvatosan kezeljék a titkos értesülést, és miután az oroszok kezébe került, attól tartottak, hogy Moszkva továbbadhatta Iránnak. Izraeli illetékesek nem erősítették meg a lapjelentést, de a But BuzzFeed News című, angol nyelvű honlap szerint két izraeli tisztviselő elismerte, hogy Izrael megosztotta Washingtonnal az információt, és egyikük azt is mondta, hogy ennek továbbadása az oroszoknak „Izrael legrosszabb félelmeit igazolta”. 

A ynet januárban arról írt: az amerikai titkosszolgálat tagjai óva intették izraeli kollégáikat, hogy megosszák titkaikat az akkor hivatalba lépett új amerikai kormányzattal, mert tartottak tőle, hogy Washingtonból Moszkvába, onnan pedig Teheránba kerülhetnek a féltve őrzött információk. Donald Trump orosz kapcsolatai már akkor is aggodalmat keltettek, s az aggályok csak erősödtek, amikor az izraeliek találkozót tartottak amerikai hírszerzési tisztviselőkkel.

Kimaradt?