Az Európai Néppárt frakcióvezetője a lex CEU felfüggesztését kéri a Fidesztől

Manfred Weber, a Fidesz pártcsaládjának a frakcióvezetője a lex CEU felfüggesztését javasolja egy európai parlamenti módosító indítványában és azt kéri a magyar kormánytól, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a már módosított felsőoktatási törvényről az amerikai illetékessel – tudta meg az atv.hu.

Ez az európai néppárti határozati javaslat szigorítása, amelyről szerdán az Európai Parlamentben. A másik oldalról viszont Weber hatástalanítaná a négy baloldali frakció Orbán-kormány elleni „atombombáját”, 7-es cikkely kiélesítését.

Az EP szerdai ülésének napirendjén két határozattervezet szerepel majd. Az elsőt négy baloldali frakció nyújtotta be: a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért, az Egyesült Baloldal-Északi Zöld Baloldal, illetve a Zöldek-Európa Szabad Szövetség közös javaslata a lehető legkeményebb eljárást javasolja. A beterjesztők szerint Orbánék intézkedései, a közösség alapértékeinek megsértése miatt meg kell indítani az Európai Unióról szóló szerződés hetedik cikke szerinti eljárást, aminek a vége a tagállam egyes jogainak felfüggesztése is lehet.

A Néppárt nyújtotta be a másik tervezetet, amely enyhébben fogalmaz, ám abban a szövegben is hivatkoznak – a CEU ellehetetlenítése mellett – például a menedékkérők vagy a civilek magyarországi helyzetére. Ez a verzió nem menne el a hetedik cikkely alkalmazásáig, igaz, az Európai Parlament illetékes bizottságát utasítaná arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Ezt, a saját pártjától származó változatot tenné sokkal keményebbé Weber. Javaslata ugyanis ezúttal konkrét követelést fogalmaz meg, ami azt jelentené, hogy a Fidesz mellett eddig mindig kiálló Néppárt kényszerítheti Orbánt politikájának megváltoztatására.

Weber módosító javaslata mellett még egy jelentős változtatás előirányzó csomag lesz terítéken: Branislav Skripek, az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának szlovák képviselője lényegileg azt szeretné elérni, hogy az EP adja teljes támogatását Orbán Viktor politikájához

Kapcsolódók

Kimaradt?