Átadták a Hajléktalan Jézus szobrát Budapesten

Átadták a Hajléktalan Jézus szobrát Budapesten, a VIII. kerületben. A szokatlan Krisztus-ábrázolást, amely padon fekvő hajléktalanként jeleníti meg Jézust, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg kedden.

A bíboros az ünnepségen kiemelte: Jézus sok mindent vállalt, hogy kimutassa az emberek iránt érzett "szolidáris szeretetét". Volt éhes és elítélt is, szenvedett fizikailag, és önként vállalta a hajléktalanlétet is, amikor városról városra járva hirdette az evangéliumot. Egyszerre élte át a hajléktalansors nehézségét és küldetése nagyszerűségét. E kettősséget "kell észrevennünk minden emberben, így hajléktalan testvéreinkben is: egyrészt életkörülményeik súlyát, másrészt a bennük is meglévő emberi hivatás nagyszerűségét" - mondta a bíboros. 

Az ember nagyságú bronzszobor Timothy Schmalz kanadai szobrász alkotása, 2013-ban helyezték el Torontóban. A szobor egy-egy másolatát azóta több nagyvárosban - többi között Londonban, Washingtonban, Madridban, Oklahomában és Rómában is - elhelyezték.

A budapesti szoborállítást egy baráti társaság és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezte, költségeire a szeretetszolgálat szervezett gyűjtést. 

A Hajléktalan Jézust megáldása után országjáró körútra viszi a máltai szeretetszolgálat, kiállítják Vácott, Kecskeméten, Pécsett, Veszprémben és Miskolcon is. A szobor előreláthatóan pünkösdkor érkezik vissza a fővárosba.

Kimaradt?