Lemondott trónjáról fia javára Beatrix holland királynő

Beatrix holland királynő hétfő este bejelentette, hogy lemond fia, Vilmos Sándor javára trónjáról, akinek a beiktatását április 30-án tartják.beatrix-vilmos

"Most jött el az ideje" - indokolta beszédében távozását az idén 75 éves királynő, aki szerint amúgy az uralkodás nem járt túl nagy felelősséggel.

Beatrix királynő 1938-ban született egy Baarn nevű holland kisvárosban. Tanulmányai egy részét az ország német megszállása miatt Kanadában végezte, majd visszatért hazájába, ahol 1961-ben jogászként diplomázott Leidenben. Négy évvel később hozzáment egy német diplomatához, Claus van Amsberghez – férje származása miatt eleinte számos támadás érte, mivel a második világháború lezárása után alig húsz évvel léptek frigyre. Claus van Amsberg 2002-ben meghalt.

A királynő mondatai is jelzik, hogy az uralkodó szerepe a holland demokráciában inkább csak ceremoniális, valós jogkörei nincsenek. Így távozása sem okozhat politikai válságot. Már csak azért sem, mert már Beatrix anyja és nagyanyja, Juliana és Wilhelmina is lemondással távozott a trónról. Előbbi a 70. születésnapján, utóbbi 68 éves korában adta át a trónt elsőszülött gyermekének.

A trónt Willem-Alexander, vagyis Vilmos Sándor herceg örökli. Az új király 1967-ben született, a leideni egyetemen tanult történelmet. Felesége Máxima Zorreguieta Cerruti argentin származású befektetési tanácsadó, aki 2001-ben lett holland állampolgár.

Beatrix 23 éven át volt Hollandia királynője. Uralkodása alatt élte meg Hollandia a srebrenicai traumát, amikor a holland békefenntartók szeme láttára terelték össze a szerbek a város muzulmán lakosságát és végezték ki a férfiakat. Társadalmi traumák is érték az országot, felerősödött a muzulmánellenesség, melyre válaszul egy szélsőséges iszlamista meggyilkolta Theo van Gogh filmrendezőt. És uralkodása idején lett merénylet áldozata egy feltörekvő pártvezér, az iszlámellenességet meglovagoló Pim Fortuyn is.

Társadalmi trauma, de egyben a királyi családot is érintő sokk volt az a 2009-es ámokfutás is, amikor egy őrült autóval hajtott a királyi karavánt üdvözlő tömegbe, nyolc embert megölve. Tavaly márciusban pedig második fiát, Johan Friso herceget temette maga alá egy lavina ausztriai síelésén. A herceg azóta is kómában van.

Kimaradt?