Az FBI-nak Trump oroszországi kapcsolatai gyanúsak, nem Obama

Nincs bizonyíték arra, hogy Donald Trumpot és kampánycsapatát a tavalyi elnökválasztási kampány idején Barack Obama volt elnök lehallgattatta - jelentette ki James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója hétfőn a kongresszus hírszerzési bizottsága előtt.

James Comey azt viszont megerősítette, hogy valóban folyik nyomozás a Donald Trump kampánycsapata és Oroszország közötti esetleges kapcsolatokról, netán együttműködésről. Ez az első eset, hogy az FBI igazgatója nyilvánosan beszélt a nyomozás tényéről. Comey a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőjével, Mike Rogers admirálissal együtt jelent meg kongresszusi bizottság előtt, hogy beszámoljanak egyrészt a vélelmezett orosz kapcsolatokról, másrészt pedig Trump elnöknek a lehallgatásáról tett állítása ügyében folyó vizsgálatokról.

Comey leszögezte: sem az FBI-nak, sem az igazságügyi minisztériumnak nincs bizonyítéka Trump elnök március 4-én nyilvánosságra hozott állítására, miszerint Obama elnök lehallgattatta őt és kampánycsapatát. "Az elnök Twitter-bejegyzései iránti minden tiszteletem mellett kijelentem, nincs olyan információm, amely alátámasztaná azon Twitter-bejegyzéseit, hogy az előző kormányzat lehallgatást rendelt volna el ellene" - fogalmazott James Comey.

Mike Rogers, az NSA vezetője pedig elmondta: megalapozatlan volt az az állítás, hogy az amerikai hírszerzés a brit elektronikus figyelő szolgálat (GCHQ) segítségével hallgatta volna le Trumpot. Ezt egyébként a múlt héten a brit hírszerző ügynökség szóvivője már cáfolta.

Az FBI igazgatója közölte, hogy tavaly július óta folyik vizsgálat Donald Trump kampánycsapata és Oroszország kapcsolatairól, ám érdemben nem válaszolt a meghallgatáson felvetett kérdésekre. Ezek azt firtatták, hogy például Trump volt kampánymendzserének, Paul Manafortnak voltak-e kapcsolatai oroszbarát ukrán politikusokkal, illetve Roger Stone tanácsadónak - aki régóta tanácsadója Donald Trumpnak - voltak-e kapcsolatai a Demokrata Párt Országos Bizottsága számítógépes rendszerét feltörő hackerekkel. James Comey valamennyi konkrét kérdésre azzal válaszolt: nem kommentálja azokat.

"Amerikai állampolgárra vonatkozó egyetlen kérdésre sem akarok válaszolni" - szögezte le. Azt viszont megerősítette, hogy véleménye szerint Moszkva "egyértelműen Donald Trump elnökségét preferálta", valamint hogy "Putyin annyira gyűlölte Hillary Clinton külügyminisztert, hogy egyértelműen előnyben részesítette azt, aki vetélytársaként indult". Az FBI vezetője azt hangoztatta, hogy Moszkva közvetítőkön keresztül állt kapcsolatban a WikiLeaks kiszivárogtató portállal.

James Comey Adam Schiff demokrata párti képviselő kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy az FBI információi szerint az oroszok "több Brexitet", vagyis több tagállam Európai Unióból történő kilépését szeretnék látni.

Kapcsolódók

Kimaradt?