Így ölték meg az észak-koreai diktátor féltestvérét

Nyilvánosságra hozták azokat a felvételeket, amelyeken a néhai diktátor, Kim Dzsong Il legidősebb fiának, Kim Dzsong Namnak a meggyilkolása látszik.

A japán Fuji TV hétfőn közzétette azokat a képsorokat, melyeken állítólag Kim Dzsong Nam megmérgezése látható. A biztonsági kamerák sokszor szemcsés és elmosódott képein az látszik, hogy két nő megközelít egy férfit, és egyikük hátulról átnyúl a feje fölött, és valamit pár másodpercre rászorít a szájára. Ezután a két nő nyugodtan elsétál.

Később az is látszik, hogy a férfi a szemeire mutatva segítséget kér a reptér dolgozóitól, akik orvoshoz kísérik. Kim nem sokkal később már halott volt. A malajziai hatóságok hétfőn úgy nyilatkoztak, hogy a boncolás eredménye akár már szerdára elkészülhet.

Malajzia berendelte a Kuala Lumpur-i külügyminisztériumba Észak-Korea nagykövetét, és konzultációra hazarendelte saját nagykövetét Phenjanból a Kim Dzsongnam halálával kapcsolatos kijelentések miatt. „A miniszter leszögezte, hogy a haláleset Malajzia területén történt, körülményei tisztázatlanok, ezért a malajziai hatóságok felelőssége kivizsgálni a halál okát" – közölte a Kuala Lumpur-i külügyminisztérium a nagykövet berendelése után. Phenjan kijelentette, hogy bármi legyen is a vizsgálat eredménye, nem fogja elfogadni, Kang Csol észak-koreai nagykövet pedig arról beszélt, hogy Malajzia idegen hatalmakkal játszik össze. Ez Kuala Lumpur szerint alaptalan vádaskodás, az ázsiai ország pedig a lejáratására irányuló minden próbálkozást nagyon komolyan vesz – olvasható a külügyminisztérium kommünikéjében.

Kapcsolódók

Kimaradt?