Tankok vonulnak a felkelők ellen Aleppóba

A szíriai hadsereg földi és légi támadást indított a felkelők ellen az ország legnagyobb városában, Aleppóban. A felkelők közölték, hogy visszavertek egy támadást, és több tankot megsemmisítettek, azonban ezt független források nem erősítették meg.aleppo masolat

Az ellenzéki források szerint a tankok szombat reggel a város délnyugati részeibe kezdték meg a bevonulást, és a Salah al-Din városrészt vették célba, ahol azonban jelentős ellenállással találkoztak. Jelentések szerint sok a sebesült, és orvosokat is hívtak a negyedbe, miután pénteken a fokozódó harcok miatt a Vöröskereszt felfüggesztette a tevékenységének egy részét a városban. Aleppót hajnal óta rakétákkal is lövik.

A város ellen indított támadás kapcsán több ország, köztük az USA is attól tart, hogy a szíriai kormány akciója tömegmészárlásba torkollhat. Tudósítások szerint az emberek tömegesen hagyják el a várost, és tömött autókon menekülnek vidékre.

Aleppó kulcsfontosságú város, és mind a két oldal elszántan küzd az ellenőrzéséért. A kormányerők tűzereje jelentősen nagyobb, és úgy tűnik, felkészültek arra, hogy ezt felhasználják a város visszafoglalására.

Egy szíriai emberi jogi szervezet szerint tavaly március óta már több mint 19 106 ember halt meg a harcokban, az ENSZ pedig márciusban legalább 10 000 áldozatról beszélt. Egy júniusi szíriai kormányjelentés szerint a harcoknak 6947 áldozatuk volt addig.

 

Kimaradt?