Újabb frontot nyitottak Moszul ostrománál a siíta milíciák

Az ostrom kezdete után hetekkel megindultak a siíta milíciák is a szunnita Iszlám Állam által ellenőrzött Moszul ellen. A civil lakosság tőlük tart a legjobban, az Iszlám Állam megerősödését is sokan a siíta túlhatalomra vezetik vissza. A harcosok nem állnának meg Irakban.

Az Irán által támogatott iraki síita milíciák a kormányerők megsegítésére támadást indítottak szombaton az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állásai ellen a kormányerők és szövetségeseik által ostromlott észak-iraki Moszultól nyugatra. A milíciák szóvivője szerint miután kiűzték a dzsihadistákat Irakból, a szomszédos Szírában folytatnák harcukat.A Hasíd Saábi vagy közkeletű nevükön Népi Megmozdulás Egységei (PMF) az Iszlám Állam egyik, Moszultól nyugatra fekvő erőssége, Tal-Afar település irányába haladnak. A területen jelentős számú türkmén lakosság él, és emiatt a hadmozdulat aggodalmat válthat ki Törökországban is.

Ahmed al-Aszadi, a PMF szóvivője azt mondta, hogy céljuk elvágni az utánpótlást az iraki Moszul és az IÁ másik fellegvára, a szíriai Rakka között, továbbá szorosabbra vonni a Moszul körüli ostromgyűrűt és felszabadítani Tel-Afart. Ez utóbbi településen kívül Tel Abta és Hatra városokat is felszabadítanák, amelyek közelében az UNESCO világörökségi listáján szereplő régészeti ásatás is található.

Vallási alapú erőszaktól tartanak az emberjogi szervezetek

Iraki síita milíciák már most is harcolnak szíriai kormányerőkkel vállvetve a szomszédos országban. A Hasíd Saábi szombati bejelentése viszont hivatalossá tenné beavatkozásukat a szíriai polgárháborúban. A milícia korábbi bejelentésére, hogy Moszul felé törnek, emberjogi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy vallási alapú erőszak alakulhat ki a többségében szunniták lakta tartományban.

Ezen aggályok csillapítása érdekében Hádi al-Amiri, az egyik legnagyobb síita milícia, a Badr Brigádok vezetője korábban azt közölte, hogy csak a többségében síiták lakta Tal-Afar visszavételére fognak összpontosítani, magába Moszulba nem fognak bevonulni, sem a síita milíciák, sem a kurd pesmergák.

Irakban a lakosság nagyobb része síita, de az ország északi és nyugati részén az iszlám szunnita ágát követők vannak többségben. A PMF szóvivője továbbá elmondta, hogy készek Bassár el-Aszad elnök segítségére sietni Szíriában, miután végeztek az Iszlám Állammal Irakban. "Miután megtisztítottuk területeinket ezektől a terrorista bűnözőktől, teljes mértékben készen állunk, hogy bármely olyan helyre elmenjük, amely veszélyt jelent az iraki nemzetbiztonságra" - mutatott rá Aszadi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?