Szijjártó: a luxemburgi külügyminiszter kioktató, nagyképű, frusztrált

A magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. A tárcavezető arra reagált, hogy a Die Welt német lap kedden megjelent számában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását követelte az EU-ból, mert "a kizárás az egyetlen mód az EU egységének megőrzésére", és az oka Magyarország bánásmódja a menekültekkel.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura", látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, "kioktató, nagyképű, frusztrált". Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de "magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül" - vélekedett. Hozzátette: "rendes nihilistaként" fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.

A külügyminiszter hangsúlyozta: ezzel szemben Magyarország történelme során mindig Európát védte, és most is ezt teszi. A magyar emberek október 2-án véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról és "a Jean Asselborn típusú figurákról" - közölte, megjegyezte: ez a jogállam. Kiemelte: a magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket, és csak nekik van joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni és kikkel nem. Ezt a jogot sem a brüsszeli bürokraták, sem a luxemburgi külügyminiszter nem veheti el - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter szerint ugyan kissé furcsa, hogy az "adóoptimalizálás" hazájából érkező Jean Asselborn és a szintén luxemburgi Jean-Claude Juncker beszél közös teherviselésről, "de értjük, hogy ez mit jelent: mások hibáiért viselje a terheket Magyarország". A magyar kormány ezt visszautasítja, a magyarok pedig október 2-án elmondják a véleményüket - áll a külügyminiszter közleményében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?