Halálos ördögűzés miatt emeltek vádat Frankfurtban

Gyilkosság miatt emelt vádat a Frankfurtban halálos kimenetelű ördögűzést végző dél-koreai család öt tagja ellen a német ügyészség csütörtökön.

Az ügyészség szerint a vádlottak között van az ördögűzési rituálé során megölt 41 éves nő 16 éves fia s az ő 15 éves unokatestvére is. A csoportosan elkövetett gyilkosságban az áldozat 44 éves unokatestvére, az ő 22 éves fia s 19 éves lánya is részt vett.

A dél-koreai család hat tagja 2015. december 5-én egy frankfurti hotelben szállt meg. A későbbi áldozat a kora reggeli órákban - ismeretlen okokból - elkezdett maga körül csapkodni, hangosan magában beszélt, majd agresszívvé vált. Az ügyészség közlése szerint a dél-koreaiak meg voltak arról győződve, hogy az áldozatot démonok szállták meg, ezért az ágyhoz kötözték, betömték a száját, és legalább két órán keresztül verték az ördög kiűzésének céljából.

A 41 éves nő halálát a hatóságok megállapítása szerint fulladás és nyaki sérülés okozta. Holttestét pár nappal később találták meg a rendőrök, a pap értesítette őket, akit a hozzátartozók hívtak ki az elhunythoz.

A családtagokat a helyszínen őrizetbe vették. Mind az öt vádlott a tett elkövetése óta vizsgálati fogságban ül. Elmeszakértői vizsgálatok nem mutattak ki náluk kóros lelkiállapotot vagy korlátozott beszámíthatóságot - közölte az ügyészség. Értesülések szerint az öt dél-koreai keresztény tanokat vall buddhista és sámánista befolyással.

Kapcsolódók

Kimaradt?