A szlovákok megerősítették, hogy van tanú a Csatáry-ügyben

Megerősítette a szlovák főügyészség, hogy a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében egy olyan tanút találtak a szlovák hatóságok, akinek érdemi információi lehetnek az ügyben.

A szlovák főügyészség már novemberben eleget tett a magyar hatóságok ezzel kapcsolatos jogsegélykérelmének – mondta Vladimíra Gedrová, a szervezet szóvivője.csatary

 „A főügyészség arról tájékoztatta a magyar felet, hogy sikerült azonosítani egy olyan személyt, aki tanúként az üggyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezhet” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: tekintettel az ügy jelenlegi állására és a tanú személyiségi jogainak védelmére, az illetőről további információt nem adnak ki.

A Kossuth Rádió kedd esti Krónikájában azt közölték, hogy a szlovák rendőrség olyan koronatanút talált Csatáry László ügyében, aki túlélte az 1944-es kassai deportálásokat, és pontos információi lehetnek az akkori rendőrparancsnok tevékenységéről.

A tanú mielőbbi kihallgatása érdekében a Fővárosi Főügyészség soron kívüli jogsegély-kérelemmel fordult Szlovákiához. Erről a jogsegélykérelemről még csak a sajtóból értesültek, de amint megérkezik hozzájuk, természetesen válaszolnak rá – mondta Vladimíra Gedrová.

Kimaradt?