Először lett női államfője Dél-Koreának

Először lesz női államfője Dél-Koreának: a szerdán tartott elnökválasztást Pak Gun Hje konzervatív jelölt, a néhai Pak Csong Hi diktátor hatvanesztendős lánya nyerte.

Pak Gun Hjére a nemhivatalos végeredmény szerint a választók 51,6 százaléka szavazott, míg ellenfele, a balközép szemléletű Mun Dzse In emberi jogi aktivista 48 százalékot gyűjtött.delkorea

Pak megválasztása megfigyelők szerint némi enyhülést hozhat Dél- és Észak-Korea viszonyában, bár a politikus korábban jelezte: a kölcsönös bizalom növeléséhez szükség lesz arra, hogy Phenjan mutasson hajlandóságot nukleáris fegyverprogramjának leépítésére. Észak-koreai részről máris megkérdőjelezik ebbéli szándékainak őszinteségét, elsősorban azzal érvelve, hogy ugyanazon pártot képviseli, mint a feszültséget inkább élező, semmint enyhítő jelenleg államfő, Ri Mjong Bak.

Győzelmét Pak Gun Hje a kommentátorok szerint nem utolsó sorban annak köszönheti, hogy az idősebb konzervatív szavazóbázis még mindig a gazdaság és biztonság felvirágoztatójaként tartja számon katonai puccsal hatalomra került apját, aki 1961 és 1979 között vezette az országot.

Megválasztását követően Pak úgy nyilatkozott, hogy győzelme a gazdasági válságból való kilábalást, a gazdasági élénkülést akarók diadalát is jelenti.

Kampányát a politikus a gazdasági kérdések mellett a szociális védőháló javítására és az észak-koreai fegyverkezési program megoldására építette.

Elismerte Pak győzelmét riválisa, Mun Dzse In is, aki bejelentette, hogy elfogadja a választások eredményét. Mint mondta, az ő választói mindent megtettek a győzelem kivívásának érdekében, de ez nem bizonyult elégségesnek a választás megnyeréséhez. Mun a kampányban azt ígérte, hogy véget vet "a konfliktusok, gyűlölet és regionalizmus által jellemzett politikai kultúrának".

Pak Gun Hje a választás utáni beszédében arról is szólt, hogy a nemzeti egység megteremtésének érdekében fog tevékenykedni. Az új elnök februárban veszi át hivatalát.

A részvételi arány 15 év óta a legmagasabb, közel 76 százalék volt a szerdai választáson.

Kimaradt?