„Szóbeli egyeztetésre" várja a szlovák rendőrség Gubikékat

Ismét beidézte a szlovák rendőrség a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló lévai magyarokat, Dolník Erzsébetet, Kassai Gyulát és Gubík Lászlót - tájékoztatták az MTI-t az érintettek kedden. A lévai járási rendőrkapitányság ezúttal "szóbeli egyeztetés" címén, december 19-ére idézte be a személyi okmányaik beszolgáltatását megtagadó felvidéki magyarokat, jelezve: ha hathatós magyarázat híján maradnak távol, a rendőrség elővezetheti őket.05o-emberi-meltosag-1-hpgy-fff

Az érintetteket korábban már többször beidézték a szlovák hatóságok azzal a felszólítással, hogy adják le - a szlovák állampolgársági törvény és az erre vonatkozó szabályozások szerint - érvénytelenné vált személyi okmányaikat. Az idézések hivatkozási alapját az érintettek minden esetben indokolatlannak minősítették, és nem tettek eleget a felszólításnak, emiatt pedig "kötelességszegés" címén többször is pénzbírság kifizetésére kötelezték őket.

"A mostani már a nyolcadik vagy a kilencedik idézés, amelyet ebben az ügyben a rendőrségtől kaptam. Érdekes módon mindig valamilyen ünnep környékén küldi ezeket a rendőrség, volt úgy, hogy újévkor, egyszer a születésnapomra, most pedig karácsony előtt" - mondta az MTI-nek Gubík László. Az ügyben már többször is ismertették a hatóságokkal álláspontjukat, ami nem változott, és mivel továbbra is szlovák állampolgárnak is érzik magukat, nem adják le személyi okmányaikat - jelentette ki. Hozzátette: az idézésnek eleget akarnak tenni, de kizárólag ügyvédjük jelenlétében. Ő azonban beteg, amiről levélben értesítették a rendőrséget új időpontot indítványozva.

Kassai Gyula azt mondta: nem látják akadályát annak, hogy egy másik időpontban megjelenjenek a rendőrségen, és "tisztázzák a helyzetüket", valamint kísérletet tegyenek arra, hogy a rendőrség leállítsa a velük szembeni eljárást. "Ha ez lesz a beszélgetés tárgya, akkor állunk elébe, ügyvéd jelenlétében, és nem azzal a céllal, hogy a személyi igazolványt leadjuk" - fejtette ki.

Hasonlóképpen vélekedik Dolník Erzsébet is. A személyi igazolványaik érvényesek, azokat nem adják le, és ha kell, a rendőrségi határozatok ellen akár a legfelső bírósághoz is fellebbezni fognak - szögezte le.

Lomniczi: folytatják a lélektani hadiviselést

Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke szerint a mostani idézés annak jele, hogy a szlovák hatóságok folytatják lélektani hadviselésüket az érintettekkel szemben. "Rendkívül ízléstelen", hogy a szlovák hatóságok közvetlenül karácsony előtt küldték az újabb idézést - mondta a MTI-nek. Amíg folytatódik az érintettek zaklatása, és Szlovákia ragaszkodik a Benes-dekrétumokhoz, addig "nem beszélhetünk rendezett jó viszonyról Szlovákiával, még akkor sem, ha egyéb téren fejlődnek a kapcsolatok" - jelentette ki az EMT elnöke.

Kimaradt?