Bajnai Gordon visszatér a politikába

Nyitott lenne az ellenzéki pártok felé a volt miniszterelnök várhatóan ősszel induló politikai mozgalma – írja a Heti válasz. A lap szerint ez keresztülhúzhatja az MSZP számításait, mivel a párt vezetői egyedül indulnának a választásokon.

Aktív résztvevője lesz ősztől Bajnai Gordon a hazai politikai életnek – értesült a Heti Válasz. Az exminiszterelnök új pártot és szigorú szervezeti kereteket nem akar, tervei szerint az ellenzéket alkotó politikai erők számára nyitott választói mozgalmat indítana, amely kedvező közvélemény-kutatási eredmények függvényében ölthetne formálisabb kereteket.

Az MSZP választási stratégiája egy júniusban kiszivárgott dokumentum szerint az önálló indulásra koncentrál, a párt a „a Horn Gyula-i értelemben vett kisemberpártiságot", illetve „a nagyvállalkozókkal szembeni szkepszist" fogja hangsúlyozni.

{loadposition otp}A párt vezérkara szerint ennek képviselésére Mesterházy Attila lenne a legalkalmasabb, aki jelentős politikai tőkére tett szert a szocialisták között, miután jelentősebb veszteségek nélkül vezette ki az MSZP-t a Gyurcsány Ferenc kiszorítása által okozott helyzetből – írja a lap.

 

Kimaradt?