Nebraskában és Nyugat-Virginiában is győzött Trump
Donald Trump nyerte a republikánusok nebraskai és nyugat-virginiai előválasztását. A demokraták csak Virginiában szavaztak, a szoros versenyben Bernie Sanders nyert 51 százalékkal.
Bár a republikánus táborban Ted Cruz texasi szenátor és John Kasich ohiói kormányzó múlt heti visszalépésével Donald Trump maradt az egyedüli elnökjelölt-aspiráns, a szavazócédulákon azért változatlanulszerepelt néhány korábbi elnökjelölt-aspiráns neve is. Így például Ted Cruz és John Kasich, sőt, még a jóval korábban visszalépett sebészprofesszor Ben Carson, a floridai szenátor Marco Rubio és Jeb Bush, volt floridai kormányzó neve is szerepelt, lehetett rájuk is voksolni.
Ted Cruzra a nyugat-virginiai szavazók 11 százaléka, John Kasichre 10 százaléka, Ben Carsonra pedig 2 százaléka voksolt, és még Jeb Bush is kapott bő egy százaléknyi szavazatot. Donald Trump azonban a voksok 70 százalékával aratott diadalt. Nyugat-Virginiában 34 delegátus, azaz kongresszusi küldött elnyerése volt a tét, Nebraskában pedig 36 delegátusról döntöttek. Trump a nebraskai előválasztást - és vele mind a 36 küldött támogatását - is megnyerte.
A demokraták csak Nyugat-Virginiában járultak az urnák elé, ők ugyanis Nebraskában már korábban voksoltak. A vermonti szenátor alig egy órával az urnák zárása és az első részeredmények megjelenése után már győztesnek hirdette ki magát, pedig az este során nemegyszer fordult a kocka, és Hillary Clinton vette át a vezetést. A vermonti szenátor végül 51 százalékos támogatottsággal nyerte meg a nyugat-virginiai előválasztást, amelyen Clintonnak csak a választók 36 százalékának bizalmát sikerült kivívnia. Győzelmi beszédében Sanders úgy fogalmazott, hogy nagyon nagyot győztünk,és emlékeztetett arra, hogy a nyugat-virginiai előválasztás üzenete nem más, mint az, hogy az emberek új gazdaságpolitikát akarnak.
Sanders a nyugat-virginiai eredménnyel immár a tizenkilencedik szövetségi államban aratott diadalt, míg vetélytársa, Hillary Clinton huszonhárom államban győzött. Elemzők felhívják azonban a figyelmet arra, hogy Sanders jó előválasztási eredménye immár aligha befolyásolhatja Hillary Clinton elnökjelöltségi esélyeit, igaz, lassíthatja a volt külügyminiszter "előretörését".