Tőkés az elkobzott ingatlanok visszaadásának meggyorsítását kéri Johannistól

Levélben fordult Tőkés László, a Fidesz-KDNP EP-képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Klaus Johannis államelnökhöz annak érdekében, hogy meggyorsítsa a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását. Erről a politikus csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt, Budapesten.

Levelében Tőkés László Románia legnagyobb adósságának nevezte az ingatlanok visszaszolgáltatását, és úgy vélte, a késlekedés rossz fényt vet az országra. Hozzátette: a kormányon és Klaus Johannison is múlik, hogy a kommunizmus igazságtalanságait a jelenlegi gyakorlat továbbra is legitimálja vagy megváltozik az eddigi gyakorlat és a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz vagy azok örököseihez.

"Azt kérem öntől, elnök úr, hogy használja fel minden alkotmányos és törvények által biztosított jogkörét annak érdekében, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását meggyorsítsa, és azért, hogy a felelős állami vezetők hozzáállása megváltozzon ebben az ügyben, Románia pedig lekerülhessen a nemzetközi intézmények jelentéseinek szégyenpadjáról" - írta az EP-képviselő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság által, Románia uniós tagfelvétele előtt elkészített országjelentések világosan kimondják a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kötelezettségét. Az Európa Tanács különböző intézményei által megfogalmazott jelentések is megállapítják, hogy Romániában a tulajdonjogot továbbra is folyamatosan megsértik, ugyanakkor a volt tulajdonosok által kezdeményezett perekben a strasbourgi bíróság által a román állam kárára kiszabott büntetések összege megdöbbentően magas - idézte fel.

Tőkés László és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy nemrég az Európai Parlament petíciós bizottsága befogadta Lomnici Zoltán ezzel kapcsolatos készült beadványát. Az ügyben nyilvános meghallgatás is volt, és Tőkés László szerint az elhangzott adatok, előadások alapján világossá vált, hogy maguk a román állami intézmények akadályozzák a restitúciós folyamatot.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyi hivatala, a State Department éves országjelentései is többször megállapították, hogy a vallásszabadság és a vallási közösségek jogai sérülnek az ingatlan-visszaszolgáltatások elmaradása miatt - tette hozzá.

Tőkés László szerint a restitúciós folyamat Románia uniós csatlakozása óta lelassult, mára szinte meg is állt, ezért elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy újra napirenden tartsák a kérdést. Az MTI kérdésére ismertette a román fél által is közölt adatokat, amelyek szerint 2140 vitatott ingatlanról van szó, amelyeknek mintegy harmadát szolgáltatták vissza. Csak a református egyház esetében 1208 kérvényt iktattak, ezek közül 772-vel foglalkoztak, 459 ingatlant adtak vissza, 436 követelés pedig még elbírálás alatt áll.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?