Batthyáneum: minisztériumi kérésre elhalasztották az ítélethirdetést

A kulturális minisztérium kérésére a gyulafehérvári táblabíróság elhalasztotta az ítélethirdetést a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár restitúciója ügyében - jelentette kedden az Agerpres hírügynökség.

A táblabíróságnak abban a perben kellett volna ítéletet hirdetnie, amelyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye a visszaszolgáltatást elutasító restitúciós bizottsági határozat érvénytelenítését kérte. Korábban a táblabíróság elfogadta a kulturális minisztériumnak a kérését a perbe történő beavatkozásra. 

Potyó Ferenc a Batthyáneum visszaszolgáltatásáért pereskedő érsekség általános helynöke az MTI-nek cáfolta, hogy a halasztás a peren kívüli megállapodásra utalna. Elmondta, március óta semmilyen kapcsolatuk nincsen a minisztériummal. Akkor Vlad Alexandrescu kulturális miniszter az érsekségen tett látogatás során felvetette, hogy az állam és az egyház közösen keresse a megoldást a Batthyáneum felújítására. „Nekünk az volt az álláspontunk, hogy az együttműködéstől nem zárkózunk el, sőt, szükségünk is lesz erre, de a kiindulási pont az lenne, hogy állítsák vissza az államosítás előtti állapotot, amikor az egyház volt a könyvtár tulajdonosa. Ebből a tulajdonosi pozícióból tudunk majd méltányosan tárgyalni az együttműködésről" - jelentette ki Potyó Ferenc. 

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek az államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították. 

A román államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság tavaly szeptemberben elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását. Ezt a döntést támadta meg az egyház a bíróságon.

Április elején Vlad Alexandrescu miniszter leváltására szólította fel a miniszterelnököt egy liberális szenátor, aki úgy vélte, hogy a miniszter nem az állam érdekeit képviselte, amikor egyezkedni próbált a Batthyáneumról. A miniszter a parlamenti bizottsági meghallgatáson elmondta: ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az Európai Unó forrásaiból az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés. Úgy vélte, az épület és a gyűjtemény érdekét szolgálná, ha lezárulna a jogvita. 

A könyvtárat a kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták mindeddig vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a páratlan értékű gyűjteményt. A román politikai elit úgy értékeli, hogy Erdély provincia jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára.

Kapcsolódók

Kimaradt?