banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Clinton és Sanders élesen támadták egymást a tévévitában

A demokraták két elnökjelölt-aspiránsa élesen támadta egymást, értékítéletet, megbízhatóságot, tapasztalatot kértek számon egymáson a CNN hírtelevízió által meghívott vendégek jelenlétében a csütörtök este rendezett vitában New Yorkban.

Az első elemzések szerint a szócsatákat és a hevességet a nagy tét magyarázhatja: jövő kedden ugyanis New York államban tartanak előválasztásokat, s ez a szövetségi állam sok delegátust küld majd az országos elnökjelölt-állító konvencióra. Mindkét politikus magáénak is érzi ezt az államot: Bernie Sanders vermonti szenátor Brooklynban született és nőtt fel, Hillary Clinton volt külügyminisztert pedig New Yorkban választották szenátorrá.

Alkalmas-e Hillary Clinton elnöknek? - kérdezte a három műsorvezető egyike Bernie Sanderstől, egy pár nappal ezelőtti kampányrendezvényen ugyanis a vermonti szenátor azt állította róla, hogy nem alkalmas e megbízatásra. "Hát persze, hogy alkalmas" - válaszolt Sanders, de mindjárt kitért rá, hogy mire is gondolt: szerinte Clinton értékítéletével van baj, mert például annak idején megszavazta az iraki háborút, vagy mindmáig kiáll a hátrányos szabadkereskedelmi egyezmény mellett.

Hillary Clinton válasza: Obama elnök megbízott az ítélőképességében, hiszen külügyminiszteréül választotta. Hasonló gúnnyal válaszolt Hillary Clinton Sanders ezúttal is hangoztatott azon állítására, miszerint kampányát a Wall Street nagybankjai támogatják, ezért hát a választók nem bízhatnak abban, hogy nem a nagybankok és a pénzemberek érdekeinek megfelelő döntéseket hoz majd elnökként. Hillary Clinton úgy vélekedett, az állítással vetélytársa Obama elnököt támadja, hiszen annak idején Barack Obama kampányát is támogatta a pénzvilág, s Obama aztán mégsem az ő érdekeiknek megfelelően politizált.

Csitítgatni kellett őket

Ez a hangvétel határozta meg az elnökjelöltséget ambicionáló két politikus vitájának hangnemét. A nézetkülönbségeik és a hangerejük néha olyan erős volt, hogy a műsorvezetőknek kellett csitítaniuk őket. Ez elsősorban Hillary Clintonra volt igaz, aki többször nem hagyta, hogy vetélytársa végigmondja, amit szeretne, és folyamatosan olyan emelt hangon beszélt, hogy a vermonti szenátort alig lehetett érteni. Az egyik műsorvezető erre szintén felemelte a hangát: "ha egymással ordítanak, akkor a nézők egyiküket sem értik majd" - szólt a két politikusra Wolf Blitzer, a moderátorok egyike.

A két politikus az amerikai politikát uraló lényeges kérdésekről fejtette ki a véleményét: a Wall Street, a pénzvilág és a politika világának összefonódásáról, a szabad fegyverkereskedelemről, a külföldre telepített amerikai munkahelyek esetleges visszahozásáról, az egészségbiztosításról, a minimálbér emeléséről, és a külpolitikáról, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusról.

A zsidó Sanders szerint Clinton túlságosan pro-izraeli

Bernie Sanders az elmúlt napokban bírálta az izraeli kormány palesztinokkal kapcsolatos politikáját, ezt megismételte, de elmondta, ezért még nem Izrael-ellenes. A közel-keleti békesség megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a palesztin népet tisztelettel és méltósággal illessék - fogalmazott a vermonti szenátor, s egyúttal megkérdőjelezte Clinton szerinte túlságos elkötelezettségét Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő mellett.

„Eljön az idő, amikor az igazságosság és a békesség érdekében azt kell mondanunk Netanjahunak, hogy nem mindig neki van igaza" - mondta Sanders. Clinton, aki nagyon határozottan az izraeli álláspontot védelmezte, saját külügyminiszteri tapasztalatát hangsúlyozta, s azt, hogy a diplomácia vezetőjeként ő már megpróbált közvetíteni a palesztin-izraeli konfliktusban. Sanders azon felvetésére, hogy az Egyesült Államok nem folytathat továbbra is egyoldalú politikát, Clinton azt válaszolta, amit az este során többször is elismételt: nem elég diagnosztizálni a problémát, tudni kell megoldani is.

A keddi előválasztásokra az előrejelzések Hillary Clinton győzelmét jósolják.

Kapcsolódók

Kimaradt?