Belga kormányfő: Salah Abdeslam mellett két másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek

A tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, Salah Abedslam mellett két másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek a péntek délutáni brüsszeli rendőrségi akció során - tájékoztatott Charles Michel belga kormányfő. 

A miniszterelnök újságírók előtt leszögezte, komoly sikert értek el a terrorizmus elleni harc terén. 

A közösen tartott sajtótájékoztatón Francois Hollande francia államfő gratulált a belga hatóságoknak, és elmondta, hogy a korábban feltételezettnél sokkal többen vettek részt a párizsi merényletekben. Mint mondta, a terrorhálózat rendkívül kiterjedt és számos országot érint. 

Hollande hangsúlyozta, biztosak benne, hogy a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Abdeslam közvetlenül részt vett a terrorcselekményekben. Hozzátette, országa Salah Abdeslam minél előbbi kiadatását fogja kezdeményezni. 

A francia elnök tényként kezelte, hogy a párizsi támadóknak közük van az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez. Francois Hollande emellett arra figyelmeztetett, hogy a terrorfenyegetettség szintje rendkívül magas. 

A párizsi elnöki hivatal egyik szóvivője arról számolt be, hogy Barack Obama amerikai elnök telefonon gratulált Hollande-nak és Michelnek a terroristák elleni művelethez. 

Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A 26 éves férfit a rendőri akcióban a lábán meglőtték. 

A Le Monde című francia napilap szerint Salah Abdeslam a szükséges kórházi kezelések és maximum 24 óráig tartó őrizetbe vétel után először várhatóan egy belga bíró elé kerül, aki ismerteti vele a belgiumi lövöldözésekkel kapcsolatos vádakat. Ezt követően a belga hatóságok az uniós együttműködésnek köszönhetően várhatóan nagyon gyorsan kiadják Franciaországnak. Ehhez azonban a gyanúsítottnak is hozzá kell járulnia, ellenkező esetben hetekig is eltarthat a kiadatási eljárás. 

A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett november 13-i terrorcselekményeknek százharminc halálos áldozata volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?