Iránban húszéves rekordot döntött tavaly a kivégzések száma

Húszéves rekordot döntött meg tavaly a kivégzések száma Iránban: a hatóságok legalább 966 ember ellen hajtották végre a halálos ítéletet – hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ-nek az emberi jogok iráni helyzetével foglalkozó jelentéstevője.

Az utóbbi több mint két évtizedben tavaly végezték ki a legtöbb embert, legalább 966-ot – mondta Ahmed Sahíd az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt Genfben. A diplomata hozzátette, hogy 2005 és 2015 között 73 kiskorú ellen is végrehajtották a halálos ítéletet, csak az utóbbi két évben 16 ellen. A jelentéstevő beszámolójából kiderült az is, hogy Iránban jelenleg további 160 fiatal van siralomházban.

Az Amnesty International szerint a világon Iránban végzik ki a legtöbb kiskorút. A londoni székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet januárban közzétett jelentésében azzal vádolta az iszlám köztársaságot, hogy kínozza a fiatal bűnelkövetőket, és visszaéléseket követ el velük szemben. Az AI azt is Teherán szemére vetette, hogy megsérti a nemzetközi jogot azáltal, hogy a lányokat 9 éves, míg a fiúkat 15 éves koruktól akár már teljes büntetőjogi felelősség terhelheti, vagyis halálbüntetéssel is sújthatók.

Kimaradt?