Erdélyi magyar ifjúsági civil szervezetek figyelem! Új pályázati forrás

Külhoni magyar ifjúsági civil szervezeteket támogat pályázati úton a magyar kormány, az ötvenmillió forintos keretre március 18-ig lehet kérelmet benyújtani.

Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár a pályázatot ismertetve kedden azt mondta: az elmúlt időszakban számos jelzés érkezett a nemzetpolitikai államtitkárság felé a külhoni magyar közösségek részéről, hogy szükség lenne egy olyan pályázatra, amely kimondottan a határon túli ifjúsági szervezetek támogatására irányul.

A pályázat egy hiánypótló kezdeményezés, mert ez az első olyan felhívás, amely kifejezetten a külhoni ifjúsági civil szervezetek és egyházi jogi személyek támogatását tűzte ki célul. A pályázaton a Kárpát-medencében tevékenykedő, valamint a diaszpórában működő ifjúsági szervezetek vehetnek részt - közölte.

Kitért arra is, hogy korábban már meghirdették "A magyar kultúráért és oktatásért" pályázatot, ezért a jelen felhívásban nincs lehetőség oktatási intézmények támogatására, diák- és hallgatói önkormányzatok által szervezett, illetve az oktatási intézmény működésébe tartozó rendezvények segítésére.

Az MTI-hez eljuttatott felhívás szerint az ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására irányuló pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való megmaradásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az ifjúsági közösségek támogatása által.

A felhívásra olyan határon túli ifjúsági civil szervezet és/vagy egyházi jogi személy nyújthat be pályázatot, amely a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalta fel létesítő okiratában, tevékenységének célcsoportja pedig a 15-29 év közötti korosztály.

A vissza nem térítendő támogatás 600 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?