Kedden indul a mozgalom, amely demokratizálná a „széteső Európát”

"Az Európai Unió kivételes teljesítmény volt, amely békében hozta közös nevezőre a különböző nyelveket beszélő európai népeket és építette újjá a kontinenst a háború romjaiból. Ám mára az EU egy hazugságra épül, amely megöli mind a demokrácia, mind pedig a jó gazdaságpolitika lehetőségét" – írja a korábbi görög pénzügyminiszter, Janisz Varufákisz Berlinben, kedden útjára indítandó DiEM25 mozgalmának kiáltványában.

"Európa vezetői, a brüsszeli bürokrácia és a nagyvállalati elitek rettegnek a demokráciától, és ennek következménye, hogy a hatástalan, autoriter, illegitim és antidemokratikus Európa szétesőben van. Az európaiakat pedig hamis választások elé állítják: visszavonulni a nemzetállam gubójába, vagy alávetni magunkat a brüsszeli »demokráciamentes zóna« akaratának. Ám létezhet egy harmadik lehetőség is, amelyben európai népei visszaveszik az ellenőrzést az Unió fölött" – áll a szövegben.

Mint a mozgalomban áll, a "szétbomló EU-nk középpontjában egy vétkes hazugság áll: egy erősen politikai, felülről lefelé tartó, átláthatatlan döntéshozatali mechanizmust mutat be »politikamentesként«, »technikaiként«, »procedurálisként« és »semlegesként«. E hazugság célja, hogy megakadályozza az európaiakat abban, hogy demokratikus ellenőrzést gyakoroljanak saját pénzük, saját pénzügyeik, saját munkakörülményeik és saját környezetük fölött. E félrevezetés ára nem pusztán a demokrácia vége, de a gyenge gazdasági politikák is:

  • Az eurozóna gazdaságait egymás után hajtják bele a versenyszerű megszorítások szakadékába, ez pedig folyamatos recessziót eredményez a gyengébb országokban és kisebb mértékű befektetésekhez vezet a magországokban.
  • Eközben az eurozónán kívüli tagországokat elidegenítik, és azok máshol keresnek szövetségeseket és inspirációt. Olyan helyeken, ahol minden bizonnyal homályos, de kényszerű szabad kereskedelmi egyezményekbe rohannak bele, melyek aláássák szuverenitásukat.
  • A példátlan egyenlőtlenség, a csökkenő remény és a gyűlölet uralkodik egész Európában.

A hatástalan, autoriter, illegitim és antidemokratikus Európa szétesőben van. Az európaiakat pedig hamis választások elé állítják:

  • Vagy visszahúzódnak a nemzetállam gubójába
  • Vagy alávetik magunkat a brüsszeli »demokráciamentes zóna« akaratának"

Megoldási javaslatot kínálnak

A kiáltvány szerint az EU demokratizációjának azonnal el kell indulnia, hiszen gyors indulás nélkül talán lehetetlen lesz letörni a kezdeti intézményes ellenállást, mielőtt Európa eléri azt a pontot ahonnan már nincs visszatérés. Céljuk Európa demokratizálása, amely véleméynük szerint "egyáltalán nem nagyobb utópia, mint az Európai Unió megalkotása volt. Valójában még kevésbé utópikus, mint a kísérlet, hogy a mostani, antidemokratikus és széteső Európát valahogy egyben tartsuk."

"AZONNAL akarunk: Teljes átláthatóságot a döntéshozatalban

  • Az EU Tanácsa az Ecofin, az FTT és az Eurogroup ülések élő, internetes közvetítését;
  • Az Európai Központi Bank kormányzó tanácsa üléseinek közzétételét néhány héttel a találkozók után;
  • Az életbevágó tárgyalásokhoz kapcsolódó minden dokumentum (pl. a TTIP-egyezmény, pénzügyi »mentőcsomagok«, Nagy-Britannia státusza az EU-n belül), és minden az EU állampolgárainak életét és jövőjét érintő irat haladéktalan nyilvánosságra hozatalát az interneten;
  • Kötelező regisztert a lobbistáknak, amely ügyfeleik nevét, javadalmazásuk összegét és a megválasztott és kinevezett tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásaik listáját is tartalmazza;

TIZENKÉT HÓNAPON BELÜL: Reakció a folyamatos gazdasági válságra a létező intézmények bevonásával és a létező EU keretszerződéseken belül

Európa mostani válsága egyszerre négy területen bontakozik éppen ki

  • Állami adósságállomány;
  • Bankszektor;
  • Nem megfelelő befektetések és
  • Növekvő szegénység"

"Európa népeinek jogukban áll, hogy eldöntsék az Unió jövőjét és kötelességük hogy Európát (2025-ig) teljes demokráciává alakítsák át szuverén parlamenttel, amely a nemzeti önrendelkezést tiszteletben tartja, és amely megosztja hatalmát a nemzeti parlamentekkel, regionális tanácsokkal és városi önkormányzatokkal" – írják.

A teljes szöveg itt érhető el magyar fordításban, az eredeti kiáltvány itt olvasható.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?