Izrael atomprogramjára kiváncsi az ENSZ

Csaknem egyhangú határozatban szólította fel az ENSZ Közgyűlése Izraelt arra, hogy tegye lehetővé nukleáris létesítményeinek nemzetközi ellenőrzését.izraeli atomeromu

A helyi idő szerint hétfő este elfogadott határozatot 174 tagállam támogatta, 6 ellene voksolt, és ugyancsak 6 ország tartózkodott a szavazástól.

A dokumentum sürgette Izraelt, hogy nyissa meg nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által végrehajtandó ellenőrzések előtt. Felszólította továbbá arra is, hogy haladék nélkül csatlakozzon a nukleáris fegyverek terjedését gátló atomsorompó-szerződéshez.

Ez utóbbival összefüggésben a közgyűlési határozat arra kérte Izrael, hogy támogassa a közel-keleti térség nukleáris fegyverektől való mentesítését, illetve az erről szóló, magas szintű konferenciát. A szóban forgó tanácskozást a többi között valamennyi arab ország, továbbá Irán részvételével eredetileg december közepén Helsinkiben tartották volna, az Egyesült Államok azonban november 23-án lefújta azt. Washington a térségben uralkodó politikai zűrzavarra és arra hivatkozott, hogy Irán kihívó magatartást tanúsít az atomfegyverek terjedésének tilalma ügyében.

Teherán és több arab állam viszont azt állította: a tervezett konferencia lemondásának tényleges oka az volt, hogy Izrael nem akart részt venni rajta.

Kimaradt?