Tömegtüntetés a nácizmus ellen Budapesten

Mintegy tízezer ember gyűlt össze vasárnap délután a budapesti Kossuth téren tiltakoznia a jobbikos Gyöngyösi Márton képviselő zsidózása ellen. A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte. A tiltakozó akció ugyanarra a színpadra terelte az MSZP elnökét és a Fidesz frakcióvezetőjét.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a rendezvény kezdete előtt fél órával a nyirkos hidegben több ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren, akik megtöltötték a tér háromnegyedét. Az ország különböző részeiről érkezett demonstrálók településük nevét feltüntető táblákat emeltek a magasba. A rendezvényen megjelent Ilan Mor izraeli és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet is, akiket külön köszöntöttek.tunci1

Gyöngyösit Tőkés is elítélte. Tőkés László szerint nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vasárnap keltezett nyilatkozatában provokációnak minősítette Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nagy vihart kavart kijelentéseit. "Megítélésünk szerint a jobbikos országgyűlési képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások kereszttüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is" - vélte az európai parlamenti képviselő. Az EMNT elnöke nem tartotta kizártnak, hogy Gyöngyösi Márton a határokon túlra kiterjesztett honosítás intézményét célozta lejáratni.

Az Országház főbejárata előtti területen összegyűltek transzparenssekkel is tiltakoznak a nácizmus és a fasizmus ellen, de voltak, akik Jobbik-ellenes táblákkal érkeztek. Többen viseltek sárga, hatágú csillagot, az emberek túlnyomó többségének nemzetiszínű zászló volt a kezében.

Rogán: Magyarország megvédi polgárait

„Nem akarunk együtt élni alantas, rasszista megnyilvánulásokkal, nem fogadhatjuk el, hogy vétlen milliók halálát, szenvedését semmibe vegyék” - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Parlament előtti demonstráción. Rogán Antal Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti felszólalására utalva úgy fogalmazott: a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek, ezért elfogadhatatlan, ha valaki nem tanul az elmúlt száz év történelméből.

"Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert más felekezethez tartozik vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék (...), listával fenyegetőzve megbélyegezzék" - jelentette ki. Rogán Antal beszédét azzal zárta: Magyarország megvédi polgárait.kintre

Bajnai: a nácizmus összeegyeztethetlen az élettel

„Békében akarunk élni, olyan országban, ahol a félelem nélküli élet alanyi jog” - hangoztatta az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon. A politikus azt mondta: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni. A volt miniszterelnök reménykeltőnek nevezte, hogy a kormányoldal és az ellenzék közösen emeli fel a szavát az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, de szerinte bűntudatra ad okot, hogy nem voltak ugyanennyien a Parlament előtt a romák elleni gyilkosságsorozat elleni tiltakozásul.bajnai

A Haza és Haladás Egyesület elnöke azt mondta: nincs ártalmatlan zsidózás vagy cigányozás, a nácizmus összeegyeztethetlen az élettel. Gyöngyösi beszédéről kijelentette: a politikus nemcsak önmagát, hanem pártját és a magyarországi szélsőjobboldalt is leleplezte. "A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal" - hangsúlyozta.

Mesterházy: a Jobbik a vírusgazda

„A fasizmus vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda” - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a Parlament előtti demonstráción. A politikus azt mondta: harcot kell indítani a fasizmus ellen, és ehhez szavak helyett tettekre van szükség. A szocialista párt elnöke közölte: támogatják a Demokratikus Koalíciónak azt a javaslatát, amely "karanténba zárná" a Jobbikot. Ám hangsúlyozta, hogy ez a kormányoldal nélkül eredménytelen lesz, ezért arra kérte a Fideszt, "használja a kétharmadot a fasisztákkal szemben".mesterhazy

Bejelentette, amíg a jobbikos Gyöngyösi Márton a parlament külügyi bizottságának alelnöke, az MSZP nem vesz részt a testület ülésein. "Nem szívunk egy levegőt egy fasisztával" - fogalmazott. Az MSZP elnöke azt várja el Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy hétfőn a parlamentben ítélje el a Jobbikot.

Vona: nagykoalíció jött létre a Jobbik megsemmisítésére. A Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP és a Fidesz a Hit Gyülekezetével közösen éppen advent első vasárnapján ült fel a "politikai hisztériakeltésnek a saját maga által gerjesztett hullámaira" - írta Vona Gábor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. A demonstráción elhangzottakra reagáló pártelnök-frakcióvezető szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy nagykoalíciós egység jött létre a Jobbik "megsemmisítésére". Novák Előd, a Jobbik alelnöke - még a demonstráció előtt írt - vasárnapi közleményében úgy fogalmazott, pártjuk ízléstelennek és a keresztény hagyományokat sértő "provokációnak" tartja, hogy a tüntetésre éppen advent első vasárnapján kerít sort a Fidesz, az MSZP, Bajnai Gordon, a Mazsihisz és a Hit Gyülekezetének "nagykoalíciója, mely csak Izrael érdekében tud összefogni, a magyarság sorskérdéseiben nem".

Kimaradt?