Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (2015. december 30.-2016. január 5. )
„Ne kelljen menekülni innen...” – Zubánics László elnöki mandátumának egy esztendejét és a 2015-ös évet is értékelte a Kárpáti Igaz Szóban
„A választási sikertörténet sem feledtetheti velünk az összukrajnai társadalmi, politikai gazdasági vesszőfutást. A donbászi hadakozás, a meg-megújuló, ám törékenynek bizonyuló fegyverszünetek, a minszki megállapodásokat követő egyeztetések, melyek többnyire süketek párbeszédének hatottak, a háborús helyzetet a szó átvitt, a munkácsi lövöldözés után pedig egyenes értelmében is mindennapjaink részévé tette. Következményeként mi lettünk Európa koldusai. Az állam a Nemzetközi Valutaalap kegyelméből és könyörhiteléből él, az átlagpolgár pedig szubvenciók után koslat, s választ: rezsit fizet, vagy eszik inkább.
Az anyaország, más régiók magyarjai azonnal a segítségünkre siettek. Helyben is tettekben öltött testet a szolidaritás. Ezrek kapcsolódtak be az egyházak, ifjúsági szervezetek ajándékozó akcióiba. Ám az így megnyilvánuló adakozó szeretet, féltő odafigyelés sem feledtetheti a tényt: az elhibázott belpolitika, a rablógazdálkodás, a burjánzó korrupció közepette a segélyek ugyan megdobogtatják a szívet, emberségről, összetartozásról tanúskodnak, ám nem jelentenek megoldást.
Ahhoz a teljes társadalomra kiterjedő megújulásra, a hatalom gyakorlóinak szemléletváltására van szükség. Különben szétszéled az ország.”
Egy nappal az UMDSZ elnökének, Zubánics Lászlónak a Kárpáti Igaz Szó óévbúcsúztató számában megjelent interjúja megjelenése előtt látott napvilágot a Tiszanews kárpátaljai hírportálon a Ki tudja, mi jöhet még? című értékelés, melyből fenti idézetünk származik. A sokatmondó címet viselő jegyzetében a szerző, Csabay Attila egyértelműen és joggal a kárpátaljai magyar-magyar összefogás nyomán létrejött kárpátaljai választási sikereket nevezte 2015 eseményei közül a legjelentősebbnek. Miközben hangsúlyosan szól arról, hogy a magyar szempontból mérföldkőnek számító voksolás hozadékaként „a magyarság a megye politikai életének számottevő, bizonyos értelemben meghatározó, a döntéseket befolyásoló szereplője lett”, nem mulasztotta el hozzátenni: értelemszerűen egyelőre még nyitott kérdés, milyen mértékben felelnek meg az elvárásoknak a tavaly októberben megválasztottak és mennyire tudnak majd élni a sikeres eredmények kínálta lehetőségekkel.
Rámutatott cikkében a publicista arra is arra, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és UMDSZ kiegyezésnek köszönhetően a magyar választópolgárok a vártnál nagyobb arányban járultak az urnákhoz és szavaztak bizalmat a közös jelölteknek. Rájuk voksolva megtörtént a „történelmi áttörés”, az elért sikerek óriási elégtételt is jelentenek a kárpátaljai magyarság számára, de a neheze csak ezután következik.
A Tiszanews kommentátorának messzemenően igaza volt, amikor hangsúlyozni kívánta, hogy a feladatok embert próbálóak, mert a kilátások nem éppen biztatóak. Amikor Ukrajna negyedik a világon a kivándorlás terén „az ország szétszéledéséről” elmélkedő publicista korántsem esett költői túlzásba. A tények önmagukért beszélnek, az aggódás, a félelem a jövőtől ezen a tájon egészen más optikájú, másképpen értelmezendő, mint bárhol másutt, ahol magyarok élnek és gondjaik vannak. Mert „Ukrajnából milliók vándoroltak el. Kárpátaljáról magyarok tízezrei. S ha nem lesz gyökeres változás, ki tudja, mi jöhet még...”
Zubánics László, akinek 2015-ös mérlegmegvonását választottuk a külhoni magyar vezető politikusok eheti megszólalásai közül ez alkalommal, szilveszterkor nemcsak a Kárpáti Igaz Szónak nyilatkozott. Élénk visszhangot kiváltó évértékelő interjút adott az ukrán nyelven kívül a Kárpátalján élő nemzetiségek nyelvén, magyarul, oroszul, románul, szlovákul, németül és ruszinul is műsorokat közvetítő ungvári Tisza 1 regionális televíziónak.
Több ukrán nyelvű sajtóorgánum is ebből a beszélgetésből a kárpátaljai magyar fiatalok elvándorlását emelte csak ki, mint legfontosabb üzenetét az interjúnak, holott az UMDSZ elnöke sok másról is beszélt az őt kérdezőnek, mindenekelőtt azt kiemelve, hogy két évtized után képes volt az összefogásra a két kárpátaljai magyar politikai szervezet, ami meghozta az eredményét az ősszel tartott önkormányzati választásokon. Utóbb az UMDSZ elnöke és mások nehezményezték, hogy a televíziós interjú nem volt annyira pesszimista, mint ahogyan azt a rá hivatkozó ukrán lapok tették, mert Zubánics szólt a magyar kormány különböző támogatási programjairól is, amivel legalább sikerült visszafogni a kivándorlást. Viszont érthető, ha ott, ahol szétszéledőben van egy ország, a legnagyobb médiafigyelmet mégis az váltja ki, ha a régió egy fajsúlyos politikusa expressis-verbis a kamera előtt „sajnálatát fejezte ki, hogy főként a magyar fiatalok mennek el a jobb élet reményében, s bizony a statisztikák szerint ők már nem nagyon térnek vissza szülőföldjükre, ami valóban veszélyt jelent az itteni magyar közösség jövőjére nézve.”
Zubánicsnak a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettesével, Dunda Györggyel folytatott dialógusában szintén hangsúlyosan szóba kerül az elvándorlás kérdése, a politikus most sem kerülte meg, hogy erről beszéljen. Az ő megközelítése ezúttal se szorítkozott, egy közössége iránt felelősséget érző és azzal azonosuló politikusként nem is szorítkozhatott a folyamat puszta tudomásulvételére, a megváltozhatatlanba való beletörődésre, ahogyan sugallni igyekeztek egyes ukrán zsurnaliszták. Krédója az ungvári magyar napilap számára adott interjúban kimondott legfontosabb mondata, a „Ne kelljen menekülni innen...”. Ez emberi-politikusi hitvallásának minden más szempontot másodrangúvá tevő esszenciája.
Az évvégi számvetés egy más dimenzióbeli összegzésre is lehetőséget teremtett, hiszen épp egy esztendeje választották meg az UMDSZ első emberévé. Most, az évfordulón esélyt kapott az egyéves elnöki mandátum gyorsleltárának az elkészítésére s az alkalom, a szerencsés egybeesésnek köszönhetően, a Kárpátalján élő magyarság 2015-ös, eseményekben bővelkedő és rendkívül mozgalmas 365 napjának az értékelésére is módot adott neki.
Mielőtt rátérnénk arra, hogy az országos szövetség elnöke Dunda György kérdésére elmondja, hogy a 2014 decemberi megválasztását követően az akkori programbeszédéből mit sikerült megvalósítania az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán oktató és a kar nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó dékánhelyettesi tisztségét az elnökké választását követően is megőrző politikusnak (Zubánics portréjának felvázolását magunk, közel egy esztendővel ezelőtt megkíséreltük e rovatban), lássuk az interjú felvezetését. A kiemelt összegzés mondatai egyszerre figyelemfelkeltőek, miközben találóan tükrözik a beszélgetés kulcsfontosságú tartalmi elemeit:
„A kárpátaljai magyarság számára rendkívül mozgalmas volt a leköszönő esztendő. Akár történelminek is nevezhetjük, hiszen amiről bő két évtizeden át csak beszéltünk, Kijevi indíttatású szükségszerűségből (választási törvény) budapesti ráhatással ugyan, de az idén meg is valósult. Bár a két magyar szervezet régóta óhajtott összefogása nem volt teljes, de még így is nagyon jelentős eredményeket hozott a 2015 októberében tartott önkormányzati választások során. A Máért aktuális értekezletén a kárpátaljai magyarság összefogása egyenesen példaként szolgált a többi külhoni magyar szervezet számára.”
Zubánics Lászlót régóta közelebbről is ismerve nem hat túlzásnak, amit magáról elmond eddigi elnökségének önértékelése során, hiszen elkötelezettsége, habitusa és negyedszázados közéleti szerepvállalása és nem utolsósorban művelődéstörténészi munkássága, mind-mind alátámasztja, hogy számára a közössége megmaradásánál és megtartatásánál nem volt soha fontosabb érték, azt őrizni és ápolni kell minden körülmények között. Ezért is törekedett szívós munkával az UMDSZ egységének megőrzésére és tekintette kiemelt feladatának a másik kárpátaljai magyar szervezettel, a KMKSZ-el való kiegyezés tető alá hozását.
„Akik ismernek, tudják, nem igazán szeretem a rivaldafényt, nem szenvedek cím- és rangkórságban. Jobban szeretek a háttérben maradni, szervezetépítéssel foglalkozni. Az elmúlt évek mellőzöttségét is figyelembe véve, eredménynek tartom, hogy nem csupán sikerült egyben tartani az UMDSZ-t, de jó néhány új egyéniséget is bevontunk a szimpatizánsaink táborába. Tavalyi megválasztásomkor kijelentettem, szeretném kimozdítani szervezetünket abból a kissé letargikus állapotból, passzivitásból, amelybe az ukrán komor helyzet és az előző négy év politikai mellőzöttsége miatt kerültünk, s ezzel párhuzamosan a köz szolgálatába állítani azt a tudást, ami szövetségünkben összpontosul. Már akkor is szorgalmaztam a párbeszédet a kárpátaljai magyar szervezetek között, hiszen már látszott, együttműködés hiányában megyei szinten eltűnhet a magyar érdekvédelem.
2015 eredményeit összegezve elmondhatom: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget nem csupán megtartani sikerült a kárpátaljai politikai palettán, de sorainkat összezárva ellenálltunk azoknak a bomlasztó törekvéseknek is, amelyek felütötték a fejüket.”
Húsz esztendő áldatlan és lélekölő szembefeszülése után, amelyben a kárpátaljai testvérháború kirobbanásában és állandósulásában az UMDSZ-t ellehetetleníteni akaró budapesti „jótevők” pénzt-paripát nem sajnálva tüsténkedtek, tavaly a korábbi viszálygerjesztők végre rádöbbentek arra, hogy a legjobban megpróbált külhoni magyar közösségnek már a léte és jövője forog kockán, ha tovább folytatódik az önsorsrontó küzdelem. A huszonnegyedik órában újraértékelték addigi magatartásukat és a pozitív következmény nem is maradt el: megszülethetett az év, helyesebben két évtized legnagyobb vívmánya, a magyar–magyar összefogás és az abból eredő jó választási eredmények.
Minderről Zubánics László így vélekedik:
„Mindez nem történhetett volna meg a magyar kormányzat pozitív hozzáállása nélkül. 2014-ben jelentős paradigmaváltásra került sor a nemzetpolitikában, fontos szerepet szántak a kárpátaljai magyarság sorai rendezésének. Az ukrán politikai és gazdasági válság, a háborús helyzet kezelése, a magyar kormány által tervezett közösségerősítő programok csak akkor valósulhatnak meg igazán, ha felsorakozik mögé a kárpátaljai magyar közösség egésze. A helyi magyar politikumban lezajlott vezetőváltások is ennek a folyamatnak a részét képezték.”
A szekértáborosdi időszakának megannyi mozzanatáról többször magunk is beszámoltunk e helyen az elmúlt három évben, ezekről ismételten szólni nem kell, inkább azokra fátylat borítani érdemes. Viszont azt most sem kerülhetjük meg, hogy ne hozzuk szóba: a mindenkori kezdeményezés, a kinyújtott kéz mindig is az UMDSZ-é volt és mindig a vele rivalizálni akarók részéről maradt el a fogadókészség. A tettek mezejére ezúttal is az országos szövetség lépett s hogy ezúttal megértésre talált, abban kulcsszerepe volt az elődei kártékonyságát feledtetni akaró budapesti új nemzetpolitikai államtitkárnak, Potápi Árpád Jánosnak.
„Az UMDSZ vezetősége a nyáron ismét felvetette annak szükségességét, hogy az őszi helyhatósági választásokon a magyar pártok közösen induljanak. Ebben a folyamatban fontos integráló szerepet játszott Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Visszatekintve elmondhatjuk, a kárpátaljai magyar egység megteremtése egységes kormányzati állásponttá nőtte ki magát, s ezt a magyar szervezetek vezetőinek tudomására is hozták. Ezen gondolat mentén kezdődtek meg az egyeztetések az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) között, aminek eredményeként 2015. szeptember 9-én aláírtuk a választásokon való együttműködésről szóló megállapodást.”
Persze illúzió lett volna azt hinni, hogy a kölcsönös sebosztások után egy csapásra idilli lesz a két szervezet közötti együttműködés; a kiegyezést sokan, a régi sérelmeken túllépni képtelenek és botor egyéni ambíciókat táplálók egyaránt nem tudták nyugtázni. Ezért az örömbe üröm is vegyült: a közös megyei magyar választási lista kiemelkedően jó szereplése miatt különösen bántó, hogy alsóbb szinten nem mindenütt jött létre az egység, sőt Beregben és Ugocsában egymás ellenében indult a KMKSZ és az UMDSZ.
Az ősszel történteket, immár némi távlatból visszatekintve, ekképp látja a nagyobbik kárpátaljai magyar szervezet vezetője, akinek vezérelve, hogy a kompromisszumkészség mindig messzebbre vezet a vélt vagy tényleges erőfölény hangoztatásánál:
„A magunk részéről a teljes körű együttműködés mellett kardoskodtunk, a választások előtt tapasztalható hangulatjelentések egyértelműen mutatták, csak így tudjuk meggyőzni a választókat arról, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, s a magyar pártok jelöltjeit támogassák. Egyértelműen megfogalmaztuk a célokat: a szórványvidékeken biztosítani kell a magyarság megjelenítését az önkormányzatokban, a jelentős számban lakott közigazgatási egységekben elérni a magyar szervezetek számottevő képviseletét, a Beregszászi járásban és Beregszász városában garantálni a többségi képviseletünket.
A választási eredményeket elemezve elmondhatjuk, a teljes körű összefogás hatékony „fegyvernek” bizonyult, hiszen mind a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, mint pedig a Beregszászi Városi Tanácsban a magyarság jelenlegi számarányán felül teljesített. Bár a Beregszászi Járási Tanácsban a két magyar párt képviselői többséget alkotnak, mienk az irányítás is, azonban a magyar színekben mandátumhoz jutott képviselők aránya jóval alatta van a Bereg-vidéki magyarság részarányának. Ennek mindenképpen tanulságul kell szolgálnia.
A KMKSZ–UMDSZ közös megyei listára leadott 41 517 szavazat (12,5 százalék) egyrészt jelzés arról, hogy az összefogásnak köszönhetően ideiglenesen megszűnt a magyar szervezetek támogatottságában a ’90-es évek közepétől tapasztalható szavazatcsökkenés, másrészt felhatalmazás arra, hogy konkrét lépéseket tegyünk közösségünkért. Azt szeretnénk, hogy minél több kárpátaljai magyar ember tudjon boldogulni a szülőföldjén, amihez meg kell teremteni a gazdasági, oktatási, kulturális feltételeket, hogy legyen a közösségünknek pozitív jövőképe. Ne kelljen menekülni innen...”
Az e mondatok végén felbukkanó, már korábban szóbahozott Zubánics megfogalmazta kijelentés, a „Ne kelljen menekülni innen...” minden kárpátaljai magyar közszerepet vállalót kötelez, de azokat is, akik Budapesten, szakítva a korábbi felfogásukkal most pozitívan értékelik az UMDSZ és a KMKSZ összefogását, a kárpátaljai magyarság egységes politikai állásfoglalását. Így kötelezi mindenekelőtt azt a felelős pozíciót viselőt is, aki a legutóbbi MÁÉRT-értekezleten hangot adva örömének, hogy „a kárpátaljai testvéreink” megtalálták az együttműködésnek azokat a formáit „amelyek az ott élő magyarság számára összességében mégis a legnagyobb politikai befolyást és erőt adják ki”, kifejtette: az elkövetkezendőkben újabb programokkal kívánják elősegíteni a kárpátaljai magyarknak a szülőföldjükön való megmaradását és boldogulását.
Az UMDSZ elnökének szilárd meggyőződése, hogy amennyiben a pozitív budapesti, egyelőre csak biztató retorikában megnyilvánuló magatartást érdemi lépések, konkrétan a nemrég bejelentett vajdaságihoz hasonló gazdaságélénkítő kezdeményezések is követik majd Kárpátalján, akkor az e régióban élő nemzettársainknak, a ma kétségtelenül siralmas ukrajnai közállapotok ellenére is, adottak lesznek a túlélés, illetve kibontakozás esélyei.
„Az UMDSZ elnöksége kijelentette, politikai partnerének a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget tekinti, s ennek a partnerségnek az elmélyítése érdekében kezdeményezte egy, a választások utáni együttműködés valamennyi szegmensére kiterjedő keret-megállapodás elfogadását, amely a szervezetek mindennapi tevékenységének összehangolásán túl foglalkozna a közös listákon bejutott képviselők feladataival, a képviselőcsoportok működésével, a külön listákon bejutott magyar képviselők tevékenységének részleteivel is. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy egy közel két évtizedes politikai birkózás résztvevői nem képesek ugyanazon a térfélen azonnal együttműködni. A Kárpátaljai Megyei Tanács alakuló ülése körül kialakult csatározások egyértelműen azt mutatták, hogy megpróbáltak éket verni közéjük, azonban képviselőink „állták a sarat”, s mindvégig egységes álláspontot képviseltek. Ennek köszönhetően a magyar frakció ma megkerülhetetlen politikai tényező, rajtunk is múlik, hogyan tudunk élni azokkal az ígéretekkel, lehetőségekkel, amelyeket a koalíciós tárgyalások során kaptunk.
A két magyar szervezet vezetőségének és tagságának is tudatosítania kell, az elkövetkező időszakban partnerségre vagyunk ítélve. Erről a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) is kifejtettem gondolataimat. Orbán Viktor miniszterelnök a tanácskozáson pozitívan értékelte szervezeteink összefogását, a kárpátaljai magyarság politikai állásfoglalását, s kifejtette, a jövőben újabb programokkal kívánják támogatni nemzetrészünk szülőföldjén való megmaradását és boldogulását. Ennek egyik vonala lehet egy gazdaságélénkítő programcsomag, amelyet vajdasági mintára Kárpátalján is szeretnének megvalósítani.”
Említettük már, hogy a MÁÉRT aktuális értekezletén a kárpátaljai magyarság összefogása egyenesen példaként szolgált a többi külhoni magyar szervezet számára.
Csak remélni tudjuk, hogy a példa ragadós lesz, mert közismert: korántsem csak az Ung-, a Latorca- és a Vérke-mentén élő honfitársainkat sújtotta/sújtja a széthúzás átka itt a Kárpát-medencében. S ha már reményeinket megfogalmaztuk, talán nemsokára megadatik az is, hogy egy újabb jószolgálati küldetés távolról sem egyszerű, de felettébb kívánatos terhét ismét magára vállalja az a nemzetpolitikai államtitkár, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a kibékíthetetlennek tűnő kárpátaljai ellentétek fölött győzött a józan ész.
A szemlekészítő számára, aki az elmúlt héten, e helyen, a küszöbön álló szlovákiai parlamenti választások okán a felvidéki egymásnak veselkedésről és „az elúszott hajóról” keserűen elmélkedett, valóban szívet melengető elégtételt jelentene, ha Potápi Árpád János az idén újabb nagy fába vágná a fejszéjét és Horvátországban, ahol szintén a budapesti ráhatás vethetne véget az ottani magyar-magyar ellenségeskedésnek, a tettek mezejére lépne.
A magunk részéről úgy véljük: a most kezdődő 2016 nemzetpolitikai tette lenne, ha ez megvalósulna. Az év magyarságpolitikai fotója lehetne például egy olyan felvétel, mely hasonlít alábbi illusztrációnkhoz. Csakhogy azon a remélt fotográfián, amely szintén a horvátországi Vörösmarton készülne többen lennének. Nemcsak a most egyéves elnöki mandátuma mérlegét megvonó Zubánics Lászlót és mellette az RMDSZ elnökét fedezhetnénk fel, hanem az ő társaságukban Potápi Árpád Jánost, Jakab Sándort és Juhász Sándort is, amint ők mindannyian épp a két horvátországi magyar szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) egymásra találásának örömében osztoznak. Hisszük, mi több, biztosak vagyunk abban, hogy ezzel az óhajunkkal nem vagyunk egyedül.
Zárásképpen lássuk, miként ítéli meg a kárpátaljai magyar politikus az általa irányított szervezet viszonyát a magyar kormánnyal:
„Aktív politikai szerepvállalásunknak köszönhetően az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati megítélése is sokat változott. Erről számos meghívás, hivatalos látogatás tanúskodik. A Szolyvai Emlékparkban szervezett megemlékezésünkön a két szervezet aktivistái mellett ott volt, s beszédet tartott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki politikai üzenetében az együttműködés fenntartására hívta fel a figyelmet. Ugyancsak jelzésértékűnek tartom, hogy részt vehettem a Fidesz decemberi tisztújító közgyűlésén. Szövetségünk támogatást kapott működéséhez, illetve különböző programjaink megvalósításához, így most már az aktív szervezőmunka fázisa következhet, aminek a fontosságát már hangsúlyoztam. A jövő esztendő első negyedévében elsősorban a tagsággal kívánunk foglalkozni, illetve szakembereink bevonásával le szeretnénk tenni az asztalra azokat az elképzeléseket és terveket, amelyekkel a kárpátaljai magyarság szociális-gazdasági fejlesztési programjához kívánunk hozzájárulni.”
