Kalasnyikovos Istennel „évfordulózik” a Charlie Hebdo

Közzétették a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap különkiadásának címlapját, amelyet a párizsi szerkesztőség ellen elkövetett véres merénylet egy éves évfordulójára adnak ki.

Istent jelképező szakállas férfi látható a hátán Kalasnyikovval a Charlie Hebdo különkiadásának címlapján, az aláírás pedig úgy szól: "Egy évvel később: a merénylő még mindig szabadlábon". Ezzel a különkiadással készül a lap a párizsi szerkesztősége ellen tavaly január elején végrehajtott véres támadás egyéves évfordulójára - írta a Guardian.

Január 7-én lesz egy éve, hogy egy iszlamista szélsőséges testvérpár 12 embert mészárolt le Párizsban a Charlie Hebdo székházánál. A támadókkal hajtóvadászat során végeztek. Másnap, január 8-án egy, az előző napi tettesekkel kapcsolatban álló iszlamista férfi lelőtt egy fegyvertelen rendőrnőt, majd egy kóser élelmiszerboltban négy embert gyilkolt meg, mielőtt a rendőrség vele is végzett. 

A lapnak az a száma, amelyben a támadássorozat áldozatait sirató Mohamed próféta karikatúrája szerepelt, többszöri utánnyomással közel 8 millió példányban jelent meg. Az előfizetők száma a merénylet után több mint 200 ezerre nőtt, holott korábban hetente csak nagyjából 30 ezren vásárolták meg az újságot.

Az évfordulóra kiadott különkiadásban öt olyan karikaturista korábbi művei is láthatók lesznek, akik meghaltak a 2015-ös támadásban.

A lap új vezetője, Laurent Sourisseau, aki maga is súlyosan megsérült a lövöldözésben, egy szerkesztőségi véleményt is írt a különszámba a szekularizmus védelmében.

Kapcsolódók

Kimaradt?