Másodszor adtak ki Pekingben vörös riasztást a szmog miatt
Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.
Annak ellenére, hogy a péntek verőfényes napsütéssel kezdődött a kínai fővárosban, az előrejelzések szerint várhatóan hamarosan ismét füstköd ereszkedik a több mint 20 milliós metropoliszra. A vörös jelzés szombat reggeltől érvényes és jövő kedd délig tart. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megfelezik az utakra engedett autók számát, vagyis a páros és páratlan számra végződő rendszámú autók felváltva közlekedhetnek. Gyárak, üzemek kényszerülnek termelésük ideiglenes felfüggesztésére, építkezéseket állítanak le. Az utcai nyárson sütés is tilos lesz.
Az országos meteorológiai intézet jelentése szerint Kína egyes területein minden idők legsúlyosabb szmogja várható, az emberi szervezetre károsabb, mint a december 6. és 9. közötti, amikor az első vörös riasztást kiadták.
A látótávolság Peking egyes részein és a környékbeli régiókban egy kilométer alá csökken, az egy köbméter levegőben mért finom porszemcsék koncentrációja helyenként meg fogja haladni az 500-at, ami az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi határértékre vonatkozó ajánlott értéknek a húszszorosa.A lakosságot arra figyelmeztetik, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak zárt térben, illetve tegyenek óvintézkedéseket. Az iskoláknak és óvodáknak lehetőségük van a tanítást, illetve a foglalkozásokat az érintett napokra szüneteltetni.
A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét, amelyet négyfokozatú skálához (kék, sárga, narancs és vörös) rendelt.
Az elmúlt napokban országos hatáskörű szervek és a fővárosi illetékesek több ízben is megerősítették, rövid és középtávú programot dolgoztak ki a lakosságot egyre inkább irritáló rossz levegőminőség javítására. Hozzátették, ehhez a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésükre áll. Arra is figyelmeztettek, hogy a szabálysértőkkel a korábbinál sokkal szigorúbban fognak eljárni.