Felmentették a volt koszovói kormányfőt Hágában

Másodszor is felmentették a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádja alól Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Haradinaj volt a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű gerillaszervezet legmagasabb rangú megvádolt parancsnoka.koszovo

Tűzijátékkal, lövöldözéssel fogadták a hírt Pristina főterén, sokan sírva fakadtak, jelentette a Tanjug szerb hírügynökség. A horvát Jutarnji list Újabb sokk Szerbia számára címmel számolt be a hágai döntésről.

Haradinaj 1998-tól az UCK nyugat-koszovói regionális parancsnoka volt. A szerb hatóságok szerint Haradinaj vezetése alatt több mint 300 szerbet, és az UCK-val szemben álló albánokat öltek meg, százakat pedig elraboltak. A háború után Haradinaj átnyergelt a politikára, és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) párt élére állt. 2004 decemberében miniszterelnök lett, de száz nap után lemondott, és önként feladta magát Hágában, miután megvádoltak.

Haradinajt, és az UCK két másik parancsnokát, Idriz Balajt és Lahi Brahimajt a koszovói háború alatt elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolták. Haradinaj és Balaj ellen hat vádpontban indult eljárás, míg az eddig négy évet őrizetben töltő Brahimaj négy vádpontban állt újra bíróság elé. Az ügyészek legalább húsz év börtönt kértek a vádlottakra az újratárgyalt vádpontokban.

Az ügyészek a Pristinához közeli jablanicai börtöntáborban elkövetett visszaélésekre koncentráltak, ahol bírósági dokumentumok szerint több rab a kínzásokba halt bele, másokat kivégeztek. A nyugat-koszovói falunál a szerb csapatok 1998-ban főként szerbek és romák holttestét találták meg, közülük 32-t azonosítottak.

Haradinaj védői viszont már az ítélet kihirdetése előtt nagyon biztosnak tűntek védencük felmentésében. Szerintük nem volt elég bizonyíték Haradinaj ellen.

2005-ben összesen 37 vádpontban vádolták meg az UCK három parancsnokát Hágában. Haradinajt azzal vádolták, hogy személyesen is gyilkolt és erőszakban is részt vett. A bíróság végül 2008 áprilisában felmentette Haradinajt és Balajt, míg Brahimaj hat év börtönt kapott könyörtelen bánásmódért, és két fogoly megkínozásáért.

A fellebbezési tanács azonban 2010 júliusában megsemmisítette az ítéletet arra hivatkozva, hogy a tanúk egy része akár még videokapcsolaton keresztül sem mert tanúskodni Haradinaj ellen, az eljáró bírák pedig nem tettek meg mindent megelőző lépést. Az így újraindult perben hoztak most ítéletet.

Koszovó 2008-ban nyilvánította ki függetlenségét, amit számos ország igen, de Szerbia nem ismer el. A koszovói albánok közül sokan hősnek tartják Haradinajt, ezért a neki kedvező ítélet miatt a november elején Hágában szintén felmentett Ante Gotovina horvát tábornokhoz hasonló ünneplés várhatja majd otthon. Sokan úgy vélik, hogy a felmentő ítélet után Haradinaj visszatér majd a koszovói politikába, és Hashim Thaci miniszterelnök komoly kihívója lehet a következő parlamenti választásokon.

Szerbiában viszont Haradinajt tartják az egyik legfőbb háborús bűnösnek, aki ellen elfogató parancs van érvényben. Úgy vélték, hogy még börtöncellájából is ő maradt a koszovói szervezett bűnözés egyik irányítója. Aleksandar Vulin, a koszovói kérdésekkel foglalkozó szerb kormányhivatal igazgatója korábban azt mondta, Haradinaj felmentése azzal az üzenettel bírna, hogy Koszovóban szabad szerbeket ölni.

Kimaradt?