Semjén gratulált Bocnak az ifjúsági fővárosi címhez

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes szerint az Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 cím jó lehetőséget ad Kolozsvárnak a kiemelt ifjúsági programok megvalósítására, és a rendezvények magyar vonatkozásait erősítik a városban működő magyar intézmények.semjen

Semjén Zsolt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a magyar kormány nevében köszöntötte Kolozsvárt a cím elnyerése alkalmából.

Kiemelte: elismerésüket fejezik ki az Emil Boc polgármester vezette, a pályázatot sikerre vivő összefogásnak. Kitért arra, hogy a város közössége pályázatában hangsúlyosan jelentek meg a magyar programok, a projekt egyik hivatalos nyelve a magyar.

A rendezvények magyar vonatkozásait erősíti, hogy Kolozsváron öt magyar középiskola működik és mintegy 15 ezer magyar egyetemista végzi tanulmányait, így a cím jó lehetőséget ad a kiemelt ifjúsági programok megvalósítására - írta a kormányfő a kereszténydemokrata helyettese.

Az Európai Ifjúsági Fórum a szlovéniai Mariborban döntött szombaton késő este arról, hogy Kolozsvár lesz Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa. A cím elnyerésére 12 város nyújtott be pályázatot, közülük a döntőbe négy jutott be. A verseny utolsó körében a Kolozsvár a bulgáriai Várnát, az oroszországi Ivanovót és a litvániai Vilniuszt győzte le.

A Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 projektet a magyar fiatalok által létrehozott Pont Csoport koordinálja. Az előkészítésbe bekapcsolódott a polgármesteri hivatal és több mint harminc ifjúsági szervezet is. A város összesen 97 programmal pályázott.

Kimaradt?