Kürtőskalács-ügy: már Budapest is hagyományos termékként jegyeztetné be

A kürtőskalács, mint „hagyományos különleges termék” uniós bejegyeztetése érdekében lép fel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - közölte szerdán a magyar szaktárca.

A bejegyzett elnevezést minden olyan gazdasági szereplő használhatja földrajzi elhelyezkedésre tekintet nélkül, amely az adott termékleírásban foglalt receptúrának megfelelő terméket forgalmaz. Erről szakmai párbeszéd zajlik - írta a minisztérium.

A közlemény szerint az elnevezés uniós bejegyzése érdekében benyújtott kérelem elbírálásának van egy nemzeti szakasza, ezt követően pedig egy kéthónapos uniós szakasza.

Az FM korábban arról tájékoztatott: a kürtőskalács kiemelkedő nemzeti érték lett, miután a Hungarikum Bizottság döntött a Magyar Értéktárba történő felvételéről idén januárban. Ezen kívül a sütemény Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjeggyel is rendelkező termék, amely egyedülálló hagyományos előállítási módjában és  kiemelkedő jelentőségű történetét és a mai fogyasztó ízlést tekintve.

Egy héttel ezelőtt Achim Irimescu, a romániai mezőgazdasági miniszteri tárca várományosa ugyanakkor szintén arról beszélt, hogy hagyományos román termékként regisztráltatná az Európai Unióban a kürtőskalácsot.

A Magyarországon bejegyzett Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület (NKSZ) 2013. decemberében kezdeményezte a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM), hogy hagyományos különleges termékként jegyeztessék be a kürtőskalácsot az Európai Unióban. A szaktestület 2013-ban kimondottan azzal a szándékkal alakult, hogy védettséget szerezzen a székely-magyar sütemény számára. A testület a minisztériumhoz benyújtott leírásban rögzítette azokat a minimális minőségi követelményeket, amelyek teljesítése szükséges ahhoz, hogy egy terméket kürtőskalácsnak lehessen nevezni.

Az MTI korábbi tájékoztatása szerint a minisztérium 2014. júniusában közölte, hogy a Magyar Eredetvédelmi Tanács elutasította a bejegyzés kérését. „A kürtőskalács elnevezés termékfajtát jelöl, az adott termékcsoport általános jellemzőjére utal. Ezt az elnevezést ezen termékek gyártása és forgalmazása során széleskörűen használják, ezért az idevonatkozó uniós rendelet miatt nem jegyeztethető be” - áll a VM 2014 júniusi közleményében.

Hantz Péter, a Nemzetközi Kürtöskalács Szaktestület korábbi ügyvezetője a napokban hevesen bírálta a magyar Földművelésügyi Minisztériumot, amely – mint Hantz írta - ügyvédet fogadva küzdött a kürtőskalács magyar Hagyományos Különleges Termékké nyilvánításának megakadályozásáért és mondvacsinált okokra és ostobaságokra hivatkozva gáncsolta és gáncsolja ezt a folyamatot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?