Sárgacsillagosok tiltakoznak a Jobbik ellen

Rég nem látott egységbe kovácsolta a magyar politikai pártokat Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, aki hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén  azt mondta: "pont itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". Kijelentése ellen kedden a teljes magyar politikai osztály tiltakozott.

Listára venné a zsidókat

Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. Az államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.gyongyosi

A Jobbik képviselője viszonválaszában úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". Az államtitkár erre úgy reagált, hogy nem támogatna egy ilyen kutatást, mivel a kormány zsidó származású tagjainak száma nem kapcsolódik a szóban forgó konfliktushoz.

Gyöngyösi Márton kedden azt közölte a történtek kapcsán az MTI-vel, hogy az államtitkárhoz címzett kérdésében félreérthetően fogalmazott akkor, "amikor a kormány egyoldalú Izrael-pártiságát számon kérve a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra" hívta fel a figyelmet. A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését - ahogy azt Vona Gábor pártelnök a Jobbik múlt heti tüntetésén is kijelentette - kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak - tette hozzá, rögzítve: a félreérthető kijelentéseiért "zsidó honfitársainktól" elnézést kér.

 A kormány elítéli a jobbikos képviselő kijelentését. A magyar kormány a leghatározottabban elítéli Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik képviselőjének a Parlamentben tett kijelentését - közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták: a kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. "A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól" - tette hozzá a közleményben a Kormányszóvivői Iroda.

Fidesz: elfogadhatatlan kijelentés

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja  Gyöngyösi Márton kijelentését és a házbizottság ülésén azt kezdeményezi, hogy 2013-tól a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen szóhasználat ellen - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi rendkívüli ülése előtt újságírókkal.

A frakcióvezető elfogadhatatlannak minősítette a hétfői ülésnapon elhangzottakat, és közölte azt is, nem lát különbséget Gyöngyösi Márton hétfői és keddi nyilatkozata között. Szerinte az ilyen kijelentések ellen minden politikai erőnek a leghatározottabban fel kell lépni és ezt megtehette volna a jobbikos képviselő felszólalása idején a plenáris ülést levezető alelnök is, de mivel egy képviselőcsoportba tartoznak, nem meglepő, hogy nem tette meg.

Rogán Antal elmondta, a házbizottság ülésén kezdeményezi, hogy jövő év január 1-jétől a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen cselekedetek, az ilyen elfogadhatatlan politikai szóhasználat ellen. Utalt arra is, hogy jövőre a levezető elnök bizonyos esetekben kivezettetheti az országgyűlési képviselőt, most azonban, csak a figyelmeztetés eszközével élhet. Hangsúlyozta, a Fidesz az antiszemitizmus minden formáját elítéli, és kötelességének tartja megvédeni minden zsidó és nem zsidó származású embert. Emlékeztetett arra, a Fidesz az a párt, amely először lehetővé tette, hogy a holokauszt emléknapján megemlékezést tartsanak az Országgyűlésben.

Ujhelyi büszke lenne zsidóságára

Tiltakozását fejezte ki Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a keddi plenáris ülésen Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfői, a kormány zsidó származású tagjai felmérésének szükségességéről is szóló parlamenti felszólalása miatt.

 Ujhelyi István kedden, miután átvette a levezető elnök szerepét a Házban, azt mondta: a jobbikos politikus túllépett egy határon, amely számára és a Ház "nyolcvan százaléka" számára elfogadhatatlan. Nem fordulhat elő, hogy bárkinek a származását nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva a szájára vegye egy képviselő - hangsúlyozta. "Én tudtommal nem vagyok zsidó származású, de ha a Jobbik felkutatja, hogy vannak ilyen felmenőim, akkor büszke leszek rá" - jelentette ki a levezető elnök, aki ezt követően sárga csillagot tűzött a mellére.

MSZP: Kövér határolódjon el

Az MSZP elhatárolódik Gyöngyösi Márton antiszemita kijelentéseitől, és felszólítja Kövér László házelnököt, hogy adjon ki elhatárolódó állásfoglalást az ügyben. A szocialista politikusok közleményükben kezdeményezték, hogy az Országgyűlés elnöke hívja össze a házbizottságot, továbbá adjon ki elhatárolódó állásfoglalást az ügyben, és nyilatkozzon, hogyan kívánja elejét venni a parlamenti szélsőséges megnyilvánulásoknak.

Ezen felül a Fidesz-KDNP-t arra szólították fel, hogy azonnal tűzzék napirendre az MSZP gyűlöletbeszédet szankcionáló, korábban elutasított javaslatát és az általuk kezdeményezett, de szintén leszavazott etikai bizottság létrehozását. Úgy fogalmaztak, hétfőn "megbocsáthatatlan szavak hangzottak el" a parlamentben. A szélsőjobboldali párt egyik képviselője olyan nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, amely minden demokratának elfogadhatatlan; "az MSZP elhatárolódik a legsötétebb Horthy- és nyilas korszakot idéző kijelentésektől" - hangsúlyozták.

Az ellenzéki párt képviselői közölték: mindig is elítélték azt a jobboldali politikát, "amely cinkos hallgatásával nemcsak eltűri, de bátorítja is az antiszemita, rasszista megnyilvánulásokat". Hozzátették: az MSZP Orbán Viktort és a Fidesz politikáját teszi felelőssé, "hogy idáig juthatott a magyar politikai közbeszéd".

A DK a Jobbik betiltását követeli

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy kezdeményezze a Jobbik betiltását, a többi parlamenti erőt pedig arra szólítja fel, hogy zárják "politikai karanténba" a pártot - közölte Molnár Csaba, a DK alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.sargacsillag

Molnár Csaba - aki négy párttársával, Varju Lászlóval, Kolber Istvánnal, Szűcs Erikával és a Vadai Ágnessel együtt sárga csillaggal a mellén jelent meg sajtótájékoztatón - kijelentette: a rendszerváltás utáni parlamentarizmus talán legszörnyűbb mondatát mondta el hétfőn egy jobbikos képviselő, aki antiszemita, rasszista kijelentést tett. "Ne becézzük a Jobbikot szélsőségesnek, és radikálisnak, mondjuk ki, hogy a Jobbik náci párt, a Jobbik fasiszta párt, a Jobbik nyilas párt, a képviselői fasiszták, a képviselői nyilasok, a képviselő nácik" - fogalmazott.

Közölte: a Jobbik működése a DK szerint az alaptörvénybe és az egyesülési jogról szóló törvénybe ütközik, ezért azt követelik Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy indítsa el azt az eljárást, amelynek eredményeképpen a független bíróság döntést hozhat a Jobbik betiltásáról.

Emellett a DK felhívja a többi parlamenti pártot, hogy a Jobbikot együttesen zárják "politikai karanténba, vagyis ne szálljanak vitába jobbikos képviselővel a plenáris vagy bizottsági ülésen, az Országgyűlés ne tárgyaljon jobbikos indítványt, a kormány tagjai ne válaszoljanak jobbikos kérdésre vagy interpellációra. Emellett - folytatta - Kövér László házelnök ne bízza az elnöklést jobbikos alelnökre, jobbikos jegyzőket ne osszanak be munkára, a bizottságokban pedig függesszék fel a jobbikos elnököket, valamint nyilvános vitát vagy szereplést ne vállaljon senki jobbikos politikussal. Molnár Csaba közölte: a DK a sajtótól azt kéri, hogy "náci, fasiszta képviselővel" ne készítsenek interjút vagy műsort.

Együtt 2014: szégyen és tűrhetetlen, ami történt

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom szégyennek és tűrhetetlennek tartja a Parlamentben hétfő este történteket, azt, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője az Országgyűlés és a kormány zsidó származású tagjai felmérésének szükségességéről beszélt.

Az Együtt 2014 az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: "tegnap az Országgyűlésben olyan mondatok hangoztak el egy szélsőjobboldali képviselő szájából, amilyenek csak Magyarország történelmének legsötétebb éveiben". Hetven évvel az egyik legnagyobb nemzeti tragédia, a holokauszt után a magyar parlament újra a legnyíltabb antiszemita gyűlöletbeszéd helyszíne volt - tették hozzá. Megjegyezték, hogy a felszólalás tartalma miatt "az ülés levezető elnöke nem utasította helyre az antiszemita képviselőt, és demokratához, hazafihoz nem méltó erélytelenséggel válaszolt arra a kérdéssel megszólított kormánytag, Németh Zsolt is". A gyűlöletkeltő, kirekesztő szavakat tegnap a magyar állam hallgatása követte - közölték.

Mazsihisz: a parlament intézkedjen a képviselő felelősségre vonásáról!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a parlamentnek intézkednie kell Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő felelősségre vonásáról.

A Mazsihisz szerint minden országgyűlési képviselőnek kötelessége, hogy személyesen utasítsa vissza Gyöngyösi Márton diszkriminációs kijelentéseit. Kifejtették, a jobbikos képviselő - a holokauszt óta először - a parlamentben azt követelte, hogy magyar állampolgárokat zsidó származásuk alapján vegyenek listába, és állította, hogy az országban élő zsidó emberek "nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek". A Mazsihisz "felhívja a demokratikusan gondolkodó parlamenti képviselőket, hogy egyenként és kollektívan is utasítsák vissza Gyöngyösi Márton antiszemita kijelentéseit" - fogalmaztak közleményükben.

Vona Gábor is megszámlálta volna a zsidókat. Nem ez az első alkalom, hogy a Jobbik a kormánytagok és az országgyűlési képviselők nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hogy kiderüljön vannak-e izraeli állampolgárok közöttük. Vona Gábor pártelnök november 21-én, az Izraeli nagykövetség előtti tüntetésükön az érintettek azonnal lemondását követelte. A Jobbik akkor felszólította az Országgyűlést arra is, hogy készítsen leltárt az "izraeli tőke magyarországi jelenlétéről", és tárja azt a nyilvánosság elé. Végül Vona Gábor ismertette: tudomása szerint az első Orbán-kormány idején szerződést írt alá Magyarország, Lengyelország és Németország, hogy szükség esetén befogadnak 500 ezer izraeli állampolgárt. A Jobbik elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy nyilatkozzon ennek a szerződésnek a valóságtartalmáról, és ha létezik ilyen paktum, akkor azt Magyarország mondja fel.

Gyöngyösi és a zsidók

Gyöngyösi Mártont februárban holokauszttagadásért jelentette fel az MSZP, a képviselő akkor a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.

Gyöngyösi Márton hivatalos életrajza szerint "egyetemi tanulmányait Dublinban és Nürnbergben végezte közgazdaság-és politikatudomány szakon. 2004-ben a szüleitől örökölt büszke magyarságtudattól vezérelve hazaköltözött, hogy szaktudását nemzete javára fordítsa". 2006 óta vesz részt a Jobbik programjának megalkotásában, 2010 óta országgyűlési képviselő.

Kimaradt?