Megvesztegethetőséggel vádolják Adrian Severin osztrák cinkostársát
Megkezdődött hétfőn a megvesztegethetőséggel vádolt Ernst Strasser volt osztrák európai parlamenti képviselő pere.
Az egykori politikust azzal vádolják, hogy pénzért késznek mutatkozott képviselői tevékenységét cégek javára felhasználni. Strasser ellen a The Sunday Times egy tavalyi cikke nyomán indult nyomozás, amelynek eredményeként idén augusztusban vádat emeltek ellene.
A brit lap riportja szerint magukat lobbistáknak kiadó újságíróik hatvan EP-képviselőt kerestek meg hasonló ajánlattal, s a hatvanból hárman - köztük Adrian Severin román szociáldemokrata EP-képviselő is - vállalták kereskedelmi érdekeket szolgáló törvénymódosítások benyújtását. A lap közzétett egy videofelvételt is, amelyen a politikusok az újságírókkal tárgyalnak.
Strasser azt állítja, csak a látszat kedvéért egyezett bele az üzletbe, mert azt gyanította, hogy ellene irányuló titkosszolgálati akció áll a háttérben, és idővel feljelentést akart tenni a rendőrségen.
A kért módosítási javaslatokat Strasser tovább is küldte az illetékes bizottságokban helyet foglaló képviselőtársainak. Állítása szerint ezt azért tette, hogy megtudja, van-e értelme egyáltalán annak, amit a lobbisták mondanak.
A vád szerint Strasser évi százezer euró ellentételezésért vállalta, hogy fellép a módosítások érdekében. Az összeg kifizetése nem történt meg, de az ügyészség szerint a büntethetőség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy ténylegesen fogadott-e el pénzt a politikus.
Az ügyészség álláspontja szerint a videofelvétel alátámasztja a vádat. Strasser ügyvédje ezzel szemben azt hangoztatta a tárgyaláson, hogy az összesen mintegy nyolcórás felvételből egy megvágott és manipulált változat került nyilvánosságra, s a bíróság ennek alapján már "előre elítéli" védencét.
A tavalyi botrány nyomán Strassert kizárták az Osztrák Néppártból (ÖVP), és mandátumáról is lemondani kényszerült.
A perben tanúként idézték be a brit újságírókat is.