Szexbotrány miatt tisztogatnak a Kínai Kommunista Pártban

Nem fogja következmények nélkül hagyni a tisztviselők vétségeit a Csungking városi vezetés, ígérték a pártbizottság illetékesei. Előző héten leváltottak egy kerületi párttitkárt, mert szexvideóban szerepelt, és kiderült, további öt helyi vezetőről is készültek hasonló felvételek. Az 54 éves Lej Cseng-furól és 18 éves szeretőjéről készült képsorokat állítólag még 2007-ben rögzítették titokban, és egyelőre nem tisztázott, hogy miért most kerültek nyilvánosságra.kep3

Lejt időközben leváltották tisztségéből és eljárást indítottak ellene. Az új videót hétfő reggelig még nem kapta meg a fegyelmi ellenőrző bizottság, így az abban érintettekről csak közvetve nyilatkoztak annyit, hogy minden kötelességszegő ügyében el fognak járni, és őket felelősségre fogják vonni. Minden hasonló esetre „zéró toleranciát" hirdettek.

Az első videót egy bizonyos Csu Ruj-feng szabadúszó újságíró tette fel az internetre, és állítólag a többi felvételeken szereplő öt vezetőből négy még hivatalban van. A férfi állítása szerint hozzá rendőrségi forrásból kerültek a felvételek november 4-én. Csu, aki Lejről mindössze 36 másodpercet tett közzé, védelmet kért a rendőrségtől, miután életveszélyes fenyegetéseket kapott.

Csu úgy tudja, hogy a fiatal nőt egy ingatlanfejlesztő vállalat bérelte fel, hogy zsarolják a 32 milliós város kerületi párttitkárát. A nő végül két alkalommal összesen nyolcvan percet vett fel rejtett kamerával a találkákról.

Az ingatlanfejlesztő fel is használta a videót, de Lej bevallotta félrelépését a város akkori rendőrfőnökének, az azóta már 15 év börtönre ítélt Vang Li-csünnek. Vang a cégvezetőt börtönbe juttatta, a nőt pedig egy hónapra bezáratta. A többi öt vezetőről készült felvételekre a cégnél bukkantak rá.elite-daily-Lei-Zhengfu

A délnyugat-kínai közvetlen központi alárendeltségű város, Csungking volt az, amelynek éléről tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene még most is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.

Feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, a prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményről elhíresült Csungkingban.

Kimaradt?