Léket kaphat a katalán függetlenség hajója

Tizenkét mandátumot vesztett, de megnyerte az előrehozott katalán parlamenti választást a függetlenségi népszavazás 2016-os kiírásával kampányoló Konvergencia és Unió párt. A szakadár erőknek koalícióban meglenne ugyan az abszolút többségük, Artur Mas katalán elnök azonban a választás előtt azt mondta: a Madrid által puccsnak minősített népszavazást csak akkor írja ki, ha pártja abszolút többséget szerez. Kemény alkudozások várhatók a függetlenséget támogató pártok között a következő napokban, hetekben.mas

Nem lett meg a 2016-ra függetlenségi népszavazást kiírni akaró CiU (Konvergencia és Unió) abszolút többsége, a 135 fős törvényhozásban 50 mandátumuk van, az abszolút többséghez 68 mandátum kellett volna. Az előrehozott választást kikényszerítő Artur Mas elnök korábban azt mondta, hogy csak ebben az esetben írják ki a népszavazást.

Meglepően jó eredményt ér el azonban a másik, a CiU ellen kampányoló, a CiU-nál jóval radikálisabb szeparatista párt, a Katalán Köztársaságpárti Baloldal (ERC), ami 21 parlamenti székkel a második legerősebb frakció lett a parlamentben, jelentősen javítva 2010-es eredményén (ekkor csak 10 képviselői helyet szereztek).

A szintén elszakadáspárti CUP-nak három mandátuma van, vagyis a függetlenség híveinek 73 mandátumuk, szűk többségük lehet, de hangsúlyozzuk: a választás előtti nyilatkozatok szerint a CiU-nak kellett volna egyedül abszolút többséget szereznie a függetlenségi népszavazás kiírásához.

Hogy a CiU megpróbálja-e szakadár partnereivel kiírni a függetlenségi népszavazást, azt még nem tudni. Erre utal mindenestre Artur Mas elnök vasárnap éjszakai nyilatkozata: "Most már tudjuk, hol van a többség, és hol nincsen. Az egyeztetési folyamat Katalóniában folytatódik. De a kivételes többség hiányában más politikai formációknak is részt kell venniük a felelősség megosztásában." Mas ez utóbbi mondatával az ERC-re utalt.

A radikális függetlenségpártiak radikálisabb lépéseket akarnak

Oriol Junqueras, az ERC vezetője viszont úgy nyilatkozott, hogy pártja "nem nyugodna bele abba, hogy egyszerűen kisegítse a CiU-t a függetlenedési folyamatban".catalan-party-erc-oriol

Csak akkor hajlandó támogatni a győztes pártot, ha világos léptekkel haladnának előre a függetlenedés irányába, és megváltoztatnák a gazdaság- és szociálpolitikájukat. A fő bajuk a szerintük igazságtalan munkaügyi reformokkal és az adóemelésekkel van. (A CiU vezette a kormányzatot sokan a megszorításokkal azonosítják, az egyetlen betartott 2010-es választási ígéretük az örökösödési adó eltörlése volt, a szociális kiadások pedig a 2006-os szintre estek vissza Katalóniában.)

A mértékadó katalán napilap, a La Vanguardia címlapján "Mas súlyos választási veresége" a vezető hír. Ezt a baloldali katalán hírportál azzal támasztja alá, hogy a függetlenségpárti erők az eddigi 76 helyett most 73 mandátumot birtokolnak majd. Hasonló szellemben írnak a madridi lapok. El Mundo: "Mas 12 széket veszít a függetlenségpárti vállalkozásával". El País: "Mas távol marad az abszolút többségtől, amire igényt tart tervének megvalósításához".

Az egységes Spanyolország-párti szocialisták és néppártiak szerint a választási eredmény a CiU egyértelmű kudarcát jelenti. Egy néppárti politikus egyenes úgy fogalmaz, hogy Mas hülyét csinált magából, a népszavazási ötlettel a radikális baloldali, mindig is szeparatista ERC-t erősített meg, saját pártját pedig meggyöngítette.

A két nagy spanyol párt katalán variációja közül a szocialisták a harmadik, a néppártiak a negyedik helyre futottak be. Két éve még összesen 46 helyük volt, most 39-re van.

Eredmény a teljes feldolgozottság után:

  1. CiU (a 2016-ra népszavazást kiírni akaró elnök pártja): 50 hely a 135 fős parlamentben, az abszolút többséghez 68 mandátum kellene (2010: 62 hely),
  2. ERC (radikális függetlenségpárti baloldal): 21 hely (2010: 10 hely),
  3. PSC (katalán szocialisták): 20 hely (2010: 28 hely),
  4. PP (a spanyol néppárti kormánypárt helyi ereje): 19 hely (2010: 18 hely),
  5. ICV-EUiA (katalán zöldek): 13 hely (2010: 10 hely),
  6. C's (liberális, nem függetlenség-párti): 9 hely (2010: 3 hely),
  7. CUP (baloldali, radikális függetlenségpárti): 3 hely (2010: nem indult).

A részvétel

69,54 százalékkal ez volt minden idők legmagasabb katalóniai részvétele. A részvételi arány a választókörzetek közül Barcelonában volt a második legmagasabb Girona után, ami azért meglepő, mert a katalán nemzeti identitás hagyományosan gyengébb a multikulturális fővárosban, mint a kisebb katalán városokban.

 

Kimaradt?