A megkéselt jelölt nyerte a kölni polgármester-választást

Abszolút többséget, 52,7 százalékot szerzett Henriette Reker kölni polgármesterjelölt, akit egy nappal a választás előtt megkéseltek.

A konzervatív CDU, a Zöldek és a liberális FDP támogatásával indult jelölt a szavazatok abszolút többségét, 52,7 százalékát szerezte meg, így nem kell második fordulót tartani. Henriette Reker az első nő a negyedik legnagyobb német város főpolgármesteri tisztségében. Legfőbb riválisa, a szociáldemokrata párt (SPD) jelöltje, Jochen Ott a második helyen végzett 32 százalékkal.

A megválasztott főpolgármestert szombaton egy munkanélküli német festő-mázoló támadta meg, egy vadászkéssel nyakon szúrta és még négy embert megsebesített.

A 44 éves férfit a helyszínen őrizetbe vették, vasárnap pedig gyilkossági kísérlet és három rendbeli súlyos testi sértés gyanúja miatt letartóztatták. Az elmeszakorvosi vizsgálat kimutatta, hogy tettének elkövetésekor beszámítható volt.

A férfi hivatalos közlés szerint szombati kihallgatásán idegenellenes nézeteket hangoztatott tettének indoklására. A Spiegel Online hírportál értesülése szerint a férfi egyebek között azt mondta, hogy szerinte a külföldiek elveszik a németek munkáját, és kifejezte azt az aggodalmát is, hogy Németországban a nemzeti jogrend helyett rövidesen az iszlám jog, a saría érvényesül majd.

Több lap vasárnap arról írt, hogy a férfinek vannak kapcsolatai a szélsőjobboldali szubkultúrával, és még a kilencvenes évek elején egy igen agresszív, időközben betiltott neonáci párt aktivistája volt. Az utóbbi időben a hatóságok az interneten írt idegenellenes kommentárjai, bejegyzései révén figyeltek fel rá.

Henriette Reker eddig az önkormányzat szociális ügyekért és társadalmi integrációért felelős osztályának vezetője volt, a Kölnbe érkező menedékkérők elhelyezését is ő irányította.

Szavazatát kórházi ágyán, a kölni egyetemi klinika intenzív osztályán akarta leadni, az Express című kölni lap szerint kérését állapota miatt nem lehetett teljesíteni. Orvosai szerint Köln megválasztott főpolgármesterének állapota kielégítő, lehet bízni teljes felépülésében.

Kimaradt?