Orbán: történelmi kötelességünk megvédeni Európát

Magyarországnak történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, és amikor Magyarország a határait védi, akkor Európát is óvja - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

Az illegális bevándorlással összefüggésben a kormányfő úgy fogalmazott: "a világ legtermészetesebb dolga, ha az ember megvédi a családját, mi most éppen ezt tesszük". Kifejtette: Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk - tette hozzá.

Szerinte nem látni, hol a vége a népvándorlásnak, "milliók készülnek az útra". Mint fogalmazott: Irakban 8 millióan élnek segélyből, Szíriában 7,6 millió a belső menekült, 4 millió pedig menekülttáborban él, Afganisztánból 1 millió Iránban, 1,5 millióan Pakisztánban élnek. Orbán felsorolta a válsághelyzeteket Afrikában: 12,5 millió belső menekült van ma.

„Európa gazdag és gyenge”

„Európa gazdag és gyenge” - mondta Orbán, ami a legrosszabb kombináció. A szegényebbek elindulnak kivenni a részüket a jó életből - mi megértjük ezt, sokan borzalmas helyzetből jönnek. "A világ hátat fordított ezeknek az emberekenek." De világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját. Nem vagyunk képesek eltartani az összes bevándorlót. Nem tudunk mindenkinek munkát adni - már ha dolgozni akarnak. Miért nem áll meg valaki Ausztriába vagy miért menne Németországból Svédországba, törvénytelenségekkel súlyosbítva. Brüsszel csak ront a helyzeten, menekültnek tekinti a gazdasági bevándorlás. "Veszélyben van Magyarország. Valójában lerohannak bennünket". Akit lerohannak, az nem tud befogadni. Meg kell védenünk a határokat és a rövidlátó politikával is fel kell venni a küzdelmet, amely lehetőséget lát a népvándorlásban.

Orbánnak van megoldása a menekülthelyzetre

Orbán elmondta: Schengen is veszélyben van, újra kell gondolnunk egy sereg intézményt, vívmányt. De előtte cselekedni kell. Egyes államok súlyos áldozatot hozva kell harcolni, küzdeni. "Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni". Orbán rátér a nemzeti konzultáció konzekvenciáira, "a magyar emberek döntöttek, az országot meg kell védeni". Minden lépése a kormánynak ebből fakad. Ma két erő van Magyarországon: amely meg akarja védeni a nemzetet, és van az, amely valamilyen megfontolásból ez ellen dolgozik.

Nem jókedvünkből építettünk kerítést, be kell tartanunk szerződéses kötelezettségeinket. A probléma nem fog egyhamar megoldódni, és az eddigi intézkedések nem fogják megállítani a menekültáradatot. Amíg nincs egységes európai cselekvési terv, nem tudjuk megoldani a helyzetet, csak kezelni. Nekünk van megoldási javaslatunk, egyszerű, logikus javaslatok: ha a görögök nem képesek megvédeni a határokat, az EU-nak kell ezt megtenni. A forrásvidéknél kell cselekedni: a meenkülttáborokat "hívják azokat akárhogy is" (azaz hotspotnak -  a szerk.) az unión kívül kell létrehozni. A kvótarendszer alapfilozófiája nem azt célozza, hogy ne jöjjön ide több bevándorló, hanem szétterítené a problémát, hisz a már itt lévők már úgysem akarnak innen elmenni. Ezt fordítva kéne csinálni. Az ide érkezetteket rá kell venni, hogy tiszteljék a törvényeket - Orbán hosszan sorolja a jogrend, nyugalom ismérveit. " A jólétért meg kell dolgozni itt." Orbán arra kéri a pártokat, támogassák a kormányt a küzdelemben, mert "hazánk csak egy van".

Kimaradt?