Guy Verhofstadt: „Orbán Viktor brutális fellépésre készül”

Az Európai Parlament (EP) liberális képviselőcsoportja mély aggodalmának adott hangot pénteken, valamint az Európai Bizottság elnökéhez és első alelnökéhez fordult a Magyarországon a migrációs válság miatt a múlt héten elfogadott törvénymódosítások miatt.

A frakció azt kéri Jean-Claude Junckertől és Frans Timmermanstól, hogy a bizottság vizsgálja meg a módosított jogszabályokat, és állapítsa meg, hogy összeegyeztethetőek-e az uniós joggal és szerződésekkel.

Guy Verhofstadt frakcióvezető szerint Orbán Viktor brutális fellépésre készül az Európába menekülőkkel szemben, aminek az egész uniót nyugtalanítania kellene, és eljött az idő, hogy a brüsszeli testület közbeavatkozzon. A belga politikus emlékeztetett, hogy a menekülteknek oltalmat biztosít a nemzetközi jog, emberségesen kellene bánni velük, nem pedig megalázni őket.

„Hány kerítést kell Orbán úrnak építenie, míg a bizottság reagál? Hányszor szegheti meg Magyarország az EU értékeit és törvényeit, míg a bizottság tesz valamit?” – idézi a frakció közleménye Verhofstadtot.

A képviselőcsoport holland alelnöke szerint Magyarországon kezd teljesen kicsúszni a helyzet az ellenőrzés alól, és mindent meg kell tenni az ott lévők sürgős megsegítése érdekében, Magyarországnak pedig meg kell felelnie a nemzetközi és az uniós jog előírásainak. Sophie In' t Veld ezért arra kéri az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament vezetőjét, hogy gyakoroljanak nyomást a magyar miniszterelnökre.

Erőszakra is számítani kell

„A helyzet robbanásveszélyes, és inkább órákon, mint napokon belül kell megoldani. Még több áldozatra, s talán erőszakra is számítani kell, ha Európa nem cselekszik azonnal. A csöndes diplomácia ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elegendő” – nyomatékosította a holland liberális politikus.

A Junckerhez, Timmermanshoz és Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős biztoshoz címzett levélből az derül ki, hogy a liberális politikusok azt tartják aggályosnak, hogy az új jogszabályok bűntetté nyilvánítják és börtönnel fenyegetik a határsértést, és a rendőrség bármilyen magántulajdonú ingatlant átkutathat az igazságszolgáltatás felhatalmazása nélkül.

Kapcsolódók

Kimaradt?