Az LMP nem csatlakozik az Együtt 2014-hez

Az LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott - foglalta össze az ellenzéki párt kétnapos kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.lmp

Jávor Benedek ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy a párt tényleg meg akarna egyezni. A frakcióvezető megismételte, hogy lemond posztjáról, ahogy ezt teszi a háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.

Heltai László szóvivő a stratégiai vitairat két legfontosabb pontját ismertette a csillebérci tájékoztatón. Ezek szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyet Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.

Az Együtt 2014 tudomásul veszi az LMP csatlakozást elutasító döntését. Az Együtt 2014-nek továbbra is természetes szövetségesei mindazok a demokratikus értéket valló ellenzéki szervezetek, amelyek képesek háttérbe szorítani az egyéni, szervezeti részérdekeiket annak érdekében, hogy 2014-ben változások sorozata indulhasson el Magyarországon. Az Együtt 2014 tehát tudomásul veszi az LMP döntését, és folytatja a széles összefogás megteremtését, az LMP határozata ugyanis "nem csökkentette, hanem növelte a felelősségünket abban, hogy a következő választásokra az Együtt 2014 olyan alternatívát kínáljon a változást akaró választóknak - így a ma csalódott LMP-szimpatizánsoknak is -, amely valóban le akarja és le tudja váltani a hazánkat bóvli kategóriába süllyesztő rezsimet" - zárta közleményét a választói mozgalom.

Szóvivőtársa, Csiba Katalin közölte, szombaton "vibráló, demokratikus vita" folyt egy olyan kérdésben, amely nemcsak az LMP, de az ország sorsának szempontjából is döntő lehet.

Az LMP az Együtt 2014-ről szóló szavazáson azt monda ki, hogy "az együttműködés igen, a csatlakozás nem" - hangsúlyozta a szóvivő, aki hármat emelt ki a csatlakozást elutasító érvek közül. Ezek szerint nincs információjuk arról, hogy milyen érték- és programközösség áll fent az LMP és az Együtt 2014 között. Hozzátette, hogy nem tisztázott a mozgalom szocialistákhoz fűződő viszonya. A legfőbb érvként azt említette, hogy az Együtt 2014-ben Bajnai Gordon, illetve több, az előző kormányokhoz kötődő politikus is fajsúlyosan jelenik meg.

A kérdéseket sorolva azt mondta, szeretnék, ha az Együtt 2014-ben részt vevő szervezetek tisztáznák a viszonyukat a 2002 és 2010 közötti kormányzati ciklus legfontosabb döntéseihez. Ezek között említette az államadósság növekedését, a kiemelt beruházásokat, a multinacionális befektetők előnyben részesítését a hazai vállalkozókkal szemben, a bankrendszer szabályozását, a devizahitel-krízis kialakulását és kezelését. Szintén kérdéseket tesznek fel a közszolgáltatások piacosítását szolgáló lépésekről, a kistelepülésekről, a birtok- és energiapolitikáról, valamint a közpénzen folytatott kormányzati propagandáról - közölte a szóvivő, aki szerint ezzel meg is indul a párbeszéd a két szervezet között.javaro

Jávor tiltakozásul lemondott a frakcióvezetőségről

Jávor Benedek ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a szombaton elfogadott stratégiai vitairat egy olyan út mellett teszi le a voksot, amelyik felett "eljárt az idő". Az Együtt 2014 mozgalomról szóló döntés formálisan nyitva hagyja a lehetőséget a tárgyalások megkezdésére, de a stratégiai vitairatban foglalt kitételek és a párbeszéd megindításához kitűzött feltételek kétségbe vonják annak a szándékát, hogy az LMP valóban valamilyen megegyezést akarna - jelentette ki.

Leszögezte, habár legitimnek tartja az elfogadott stratégiát és a csatlakozást elutasító döntést, azok nem állnak összhangban az általa megfogalmazott elképzelésekkel. A politikus ezért megerősítette, hogy lemond frakcióvezetői posztjáról, a döntést hétfőn Kövér László házelnöknek is jelezni fogja. Hozzátette, hátralépésével lehetőséget kíván adni az LMP-nek, hogy minél hatékonyabban végre tudja hajtani a szombaton elfogadott döntést.

 

Kimaradt?